Bicskei Bertalan szerint Kaká lesz az igazi kulcsfigura

2007.05.02. 00:33
Címkék

A korábbi magyar kapitány, Bicskei Bertalan úgy véli, a Sir Alex Ferguson által dirigált angol csapat esélyei jobbak.

„Az odavágón megfigyelhető volt, hogy a hatalmas tét miatt még olyan sztárok játéka is görcsössé válhat, mint Cristiano Ronaldo – mondta Bicskei Bertalan. – A döntőbe kerüléshez a

manchesteri labdarúgóknak jó értelemben véve lazábban kell játszaniuk, és ha így lesz, ők lesznek a finalisták. Szinte biztos vagyok benne, hogy az MU hasonló szerkezetben futballozik majd a San Siróban, mint odahaza, és ha a három középpályás, Paul Scholes, Cristiano Ronaldo és Ryan Giggs megközelíti legjobb formáját, valamint Wayne Rooney is hozza magát, az olasz gárda nem tudja ledolgozni a hátrányát. Ami a Milant illeti, csakis akkor lehet esélye a házigazdának, ha Dida jelentős formajavuláson megy keresztül. A legnagyobb teher a játékmester Kaká vállát nyomja, hiszen neki az egy szem támadó mögött játszva mozgatnia kell csapatát, valamint a befejezésekhez is oda kell érnie. Sok múlik majd azon, hogy Gennaro Gattuso fanatizmusa átragad-e a többiekre, valamint hogy a középpályáról induló Clarence Seedorf átlövései, passzai mennyire lesznek hatékonyak. Andrea Pirlo szabadrúgásainak, szögleteinek hatástalanítása nem kis feladat, de úgy érzem, a Manchester lesz BLfinalista…”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
6 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
6 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
6 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája