A sorsjátékban a Pool volt a szerencsésebb

FAZEKAS ZOLTÁN, SZ. NAGY TAMÁSFAZEKAS ZOLTÁN, SZ. NAGY TAMÁS
2007.05.02. 00:33
Címkék
Bár a Liverpool már az első félidő derekán ledolgozta egygólos hátrányát a Chelsea ellen, a folytatásban nem született újabb gól, így tizenegyesrúgásokkal dőlt el, hogy a vörösök jutottak a döntőbe.

Tartalékosan lépett pályára a Chelsea, amelyből hiányzott a sérült ukrán Andrij Sevcsenko, a német Michael Ballack és a portugál Ricardo Carvalho. Utóbbi helyén az első meccset eltiltás miatt kihagyó ghánai Michael Essien játszott belső védőt, míg a csatársorban Andrij Sevcsenko távollétében az elefántcsontparti Salomon Kalou mellett tette le voksát José Mourinho.

A kezdeti óvatoskodás után a hazai gárda átvette a játék irányítását, többet volt a labda a „vörösöknél”, de helyzetig nem jutottak. Egészen a 22. percig, amikor Steven Gerrard rafinált szabadrúgása után a dán Daniel Agger mesterien tekerte egyből a labdát a Chelsea kapujának jobb alsó sarkába – a szinte kővé dermedő Petr Cech csak szemmel tudta követni a hálóban kikötő labdát. A góllal a Liverpool „meccsnullra” alakította az állást, így már bármelyik csapat továbbjutásához újabb gól kellett. A statisztika alapján erre a londoniaknak volt kevesebb esélyük, hiszen 36 éve angol csapat európai kupameccsen még gólt sem lőtt az Anfield Roadon a „vörösök” ellen. Ritmust váltott a Chelsea, eközben visszavett a tempóból a Liverpool, ám a vendégek a fordulásig Didier Drogba bombáján kívül nem kerültek helyzetbe.

A második félidő elején többet kezdeményezett a Chelsea, de igazából egyik gárda sem vállalt kockázatot. Így is kialakult két óriási hazai gólhelyzet, ám előbb Peter Crouch bólintását Cech védte, míg a holland Dirk Kuyt csodás fejese a lécről kifelé pattant. A két eset alapján azt lehetett volna megállapítani, hogy a Liverpool közelebb állt a továbbjutáshoz, de ne felejstük: egyetlen Chelsea-gól megpecsételte volna a hazaiak sorsát.

Ahogy telt az idő, egyre kevesebb lett a helyzet, egyik együttes sem merte vállalni a nyílt sisakos rohamozást.

A hosszabbításban sem változott sokat a játék képe, a két angol gárda a biztonságot tartotta a legfontosabbnak. Négy perccel a lefújás előtt azonban óriási szerencséjük volt a hazaiaknak, mert Shaun-Wright Phillips beadása után Didier Drogba hatalmas helyzetben elrúgott a labda fölött.

Jöhetett a tizenegyespárbaj. A Liverpoolból Zenden, Xabi Alonso, Gerrard és Kuyt nem hibázott, míg a Chelsea-nél csak Lampard talált be, Robben és Geremi lövését Reina kapus védte (José Mourinho két cseréje bakizott!), így a 2005-ös BLgyőztes újra döntőbe jutott.

Továbbjutott: a Liverpool 1–1-es összesítés után tizenegyesekkel (4–1).

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
5 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
5 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
5 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
5 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
6 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája