Vendégként bajban a Barca

K. K.K. K.
2007.04.24. 07:43
Címkék

Ki gondolta volna, hogy az előző idényt utcahosszal megnyerő, a Bajnokok Ligája-trófeát is könnyedén elhódító Barcelonának az idei szezonban akad majd statisztikai mutatója, amely negatív? Márpedig a katalán csapatnak – a Villarreal otthonában elszenvedett 2–0-s vereség után – immár „mínuszos” az idegenbeli mérlege: Frank Rijkaard együttese öt-öt győzelem és döntetlen mellett hatszor kapott ki vendégként. Nem is kellett több a spanyol „szakértőknek”, rögvest újabb támadást indítottak a holland tréner ellen, mondván, nem képes a játékosok fejében rendet tenni. Frank Rijkaard viszont kijelentette, azért szerepel gyengébben a Barca, ha nem a Nou Campban lép pályára, mert mindenki csapata skalpjára vadászik.

„Tavalyi bajnoki címünk és BL-sikerünk óta hatalmas értéke van, ha egy csapat pontot, pontokat szerez ellenünk, ezért, főleg hazai környezetben, mindenki felszívja magát, és támadófutballt játszik – magyarázta Frank Rijkaard. – Így volt ez a Villarreal otthonában is, ahol a hazaiak minden támadása gyors és életveszélyes volt. Sok meccs van még hátra, és nekünk mindegyiken úgy kell játszanunk, mintha BLdöntőn szerepelnénk.” Ha Frank Rijkaardnak sikerül elhitetnie a katalán labdarúgókkal, hogy például a jövő heti, Levante elleni bajnokin úgy lépjenek pályára, mintha a Chelsea lenne a rivális, elcsöndesednek a kritikus hangok, mert azzal bizonyítja: képes motiválni játékosait. Mindenesetre a Barca a vasárnapi találkozó másnapján repülőre ült, és elutazott Egyiptomba, ahol szerda este bemutató meccsen játszik. Épp amikor a Chelsea a Liverpoolt fogadja a BL-elődöntőben...

Legfrissebb hírek

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
1 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
16 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
43 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája