Csodakapus röpíti a Dallast

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:51
Címkék
Marty Turco végre megmutatta. A Dallas Stars kapusát folyamatos alapszakaszbeli remeklése ellenére már évekkel ezelőtt playoffra alkalmatlannak bélyegezték, és nem is tudta megcáfolni a benne kételkedőket: eddig négy rájátszásbeli párharcban vett részt, ám csupán egyszer tudta győzelemre vezetni a texasiakat, és a legfontosabb pillanatokban mindig adós maradt a jó szerepléssel – mostanáig.

A playoff első körében, a Vancouver Canucks ellen eddig sem lehetett panasz a 31 esztendős kapusra, Marty Turcóra. Az első meccsen ötször is túljártak ugyan az eszén, ám az azt követő három fellépésén összesen négy gólt kapott, köztük egy korcsolyáról bepattanó, igazán szerencsétlen találatot. Mivel azonban csapata sem jeleskedett ezalatt a góllövésben, a kiesés szélére sodródott a Dallas. Ekkor vette kezdetét a Turcoshow: a kapus előbb csütörtökön, Kanadában babonázta meg a Canucks csatárait (miközben Brendan Morrow a hosszabbításban gyötörte be a Stars egyetlen gólját), majd szombaton, immár hazai jégen újabb 21 lövést hárítva megismételte kiváló teljesítményét, amivel ő lett a tizenharmadik kapus az NHL történetében, aki egy rájátszásbeli párharcon belül három shutoutot is jegyez. Neki köszönhetően a dallasi támadóknak most sem kellett nagy csodát tenniük. Kétszer azért betaláltak, így összesítésben 3–3 az állás – a döntés a hétfői vancouveri összecsapásra marad.

A játéknap másik összecsapásán a Detroit simán, 5–1-re legyőzte a Calgaryt, és 3–2-re vezet az összesítésben. A Red Wings legjobbja a párharcban eddig gól nélkül álló svéd csatár, Henrik Zetterberg volt, aki emberelőnyből kétszer is bevette Miikka Kiprusoff kapuját. Gólt szerzett – emberhátrányból – a 45 éves bekk, Chris Chelios is, míg Dan Cleary a Wings hazai playoff-történelmének első büntetőlövését értékesítette. A Flamesnél egyébiránt nehezen viselték el a vereséget: tisztátalanul játszottak, verekedést provokáltak, a cserekapus Jamie McLennan a bárdjával gyomorszájon vágta a mit sem sejtő detroiti Johan Franzent, ami miatt súlyos eltiltásra számíthat.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
5 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik