Nehéz beszélni a problémákról

2007.04.17. 01:29
Címkék

Gellei Imre lemondását követően az FTC Zrt. igazgatósága ifjabb Albert Flóriánt kérte fel az edzések megtartására, de a pályaedző szintén a távozás mellett döntött.

Miért nem vállalta a felkérést?

Etikátlan döntés lett volna a részemről, hiszen Gellei Imrének köszönhetem, hogy a felnőttcsapat pályaedzője lettem – mondta ifjabb Albert Flórián.

Számított a vezetőedző lemondására?

Igen, beszélgettünk róla, hogy ha nem jönnek az eredmények, mennünk kell. Gellei Imre megkért ugyan, hogy folytassam a munkáját, ám ezt nem tehettem. Azután meg végképp nem, hogy a fülembe jutott, a vezetőség már hét közben megkezdte a tárgyalásokat az edző utódjával. De hogy kivel, azt nem tudom.

Csalódott a játékosokban?

Inkább az eredmények miatt vagyok csalódott, mert jobb szereplésre számítottam. Hallottam én is, hogy azt mondják egyesek, a játékosok buktatták meg Gellei Imrét, de ezt a feltételezést abszurdnak tartom.

Mit gondol, mi lehetett a probléma?

nyű helyzetben a Ferencváros, ám egyre nagyobb gondok vannak a klubnál

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
4 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
4 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
4 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
4 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
4 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
5 órája