Ahol nincs lehetetlen

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.04.13. 00:16
Címkék

Noha Urbán Flórián a hét kö zepén másodosztályú csapat ajánlatát fogadta el, a szakember úgy tervezi, csupán tíz mérkőzést vezényel le az NB IIben, a nyártól újra az élvonalban edzősködhet. Komjáti András menesztése után a Felcsút vezetői szerda délután megegyeztek Urbán Flóriánnal, aki a szezon végéig kötelezte el magát a jelenleg a tabella harmadik helyén álló együtteshez. Feladata egyértelmű: felrázni a felcsúti futballistákat, és a hátralévő mérkőzéseken kiharcolni velük az élvonalba jutást.

„Aki ismer, az tudja: számomra nincsen lehetetlen – mondta Urbán Flórián. – Csütörtök délelőtt megtartottam az első tréninget a srácoknak, ahol tisztáztam velük, hogy számomra nem létezik kishitű fuballista, a hátralévő fordulókban mindenki adjon bele apait-anyait, hiszen megcélozzuk az első helyet.”

Persze Urbán Flórián tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű a dolguk, a feljutásra a Felcsúton kívül a Haladás, a Siófok, a Barcs, sőt a Pápa is pályázik. A 40 éves szakember szerint ez a kiélezett szituáció azonban csak jó hatással lehet együttesére.

„Az a jó, ha minél élesebb mérkőzéseket játszunk – folytatta Urbán Flórián. – Ilyenkor fejlődnek igazán a játékosok, ilyenkor kell hétről hétre a maximumot kiadniuk magukból, ráadásul így legalább megtapasztalhatják, mi vár rájuk, ha feljutunk az élvonalba. Ismerem a társaságot, hiszen néhányukkal annak idején játszottam még egy csapatban.”

Azt csak azért nem írhatjuk, hogy augusztus után Urbán Flórián újra leülhet a kispadra, mert közben az egyik kereskedelmi csatorna műsorában egy kezdő futballcsapat „szakmai” munkáját is irányítja.

„A kettő nem üti egymást – tette hozzá a tréner. – Tájékoztattam a Felcsút vezetőit, hogy szerződésem értelmében a jövőben is feltűnök majd a képernyőn, ám már nem sokáig, hiszen a felvételek hamarosan befejeződnek. Szemtől szembe eddig senki sem kritizált, ám tisztában vagyok vele, a hátam mögött sokan irigykednek, hogy vajon miért nem ők szerepelhetnek a televízióban.”

Legfrissebb hírek

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
13 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
24 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
41 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
1 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
2 órája