Németh a Hypóé lehet

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.04.10. 23:38
Címkék
A világ egyik legjobb női klubcsapata, az osztrák Hypo NÖ évek óta vadászik Németh Andrásra, a Budapest BankFTC edzőjére, aki – információink szerint – nagyon közel áll a szerződés aláírásához.

Nem lesz túl nagy a meglepetés, ha rövid időn – talán órákon – belül hivatalosan is megszületik a válasz arra a hetek óta lebegtetett kérdésre: elfogadja-e Németh András szövetségi kapitány, a Budapest Bank-FTC edzője a nyolcszoros BEK- és BL-győztes, osztrák Hypo NÖ szerződési ajánlatát? Az igen talán már el is hangzott zárt körökben, de a hivatalos bejelentéssel még várnak az érdekeltek, vélhetően személyes és „sportpolitikai” okokból.

A síszabadságát az Alpokban töltő Gunnar Prokop, a Hypo menedzsere a minap elmondta, néhány napon belül szeretné lezárni az edzőkérdést (a két évadon át foglalkoztatott dán Ryan Zinglersen az évad végén hazatér), és úgy tudja, Németh mester már csak a magyar szövetség vezérkarával igyekszik egyeztetni a továbbiakról. A néhány nap eltelt, és persze az MKSZ vezetői is tudtak róla, hogy a legtöbb kérdésben már alighanem megegyezett a kapitány Gunnar Prokoppal, aki nem először tett ajánlatot Némethnek.

„Németh András jól ismeri a nemzetközi női élmezőnyt, rengeteg tapasztalatot szerzett a Ferencváros és a válogatott élén, s tudásával, rutinjával hozzájárulhat a Hypo újabb sikereihez. Ezért esett rá a választásunk, s remélem, mindketten elégedettek leszünk, ha közösen dolgozhatunk” – reménykedett néhány napja Gunnar Prokop.

Németh András, akinek jelentős összeggel tartozik az FTC, továbbra is csak annyit mondott, még nem írta alá a megállapodást. Valóban tárgyal(t) az osztrákokkal, valamint az FTC és a magyar szövetség vezetőivel, de hivatalos bejelentést még nem tesz. A hírek szerint Kirsner Erika és Tóth Tímea (nekik is sokkal tartozik a Fradi) a mesterrel tart a Hypóba, amely további magyarokat is igazolna.

Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
17 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
35 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
2 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája