Ketten már a négy között

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.04.09. 23:46
Címkék

Két csapat már a második nap után bebiztosította elődöntős helyét a Davis-kupa világcsoportjában: Svédország Argentínát, Németország Belgiumot győzte le harmadszorra is a páros meccsek során.

Göteborgban az első két egyes megnyerését követően a házigazdák nem bíztak semmit a véletlenre, Jonas Björkman és Thomas Johansson négy szettben verte meg a kisebb lábsérüléssel bajlódó, a pénteki egyest is kihagyó Guillermo Canast és a magához képest elég gyengén játszó David Nalbandiant. Az első játszmát még 6:4-re elbukták, miután az argentinok kihasználták egyetlen fogadóelőnyüket, de a másodikat rövidítésben már hozták, onnantól pedig nem volt más dolguk, mint háromszor is elvenni a gyengélkedő Nalbandian szerváját, és 6:2-vel, illetve 6:3mal zsebre vágni az utolsó két szettet.

A németek is a svédekhez hasonló utat jártak: a szombati két magabiztos győzelem után a két remek páros játékos, Michael Kohlmann és Alexander Waske csak az első szettet szúrta el a szintén sokat rontó, de ekkor még szerencsésebb Rochus fivérek, Christophe és Olivier ellen, utána már az történt a pályán, amit ők akartak. Folytatódhat tehát a remek sorozat: a németek 1964 óta ötödször játszanak Belgiummal a Davis-kupában, és a legutóbbi négy mérkőzést 5–0-ra nyerték.

Az amerikaiak még pénteken késő este arattak két sima győzelmet egyesben a spanyolok ellen, és lapzártánk után Mike és Bob Bryan, a páros királyai is kiváló esélyekkel lépnek pályára, azaz vasárnap reggelre a harmadik párharc is eldőlhet. Izgalmakra egyedül Moszkvában kell még számítani, ahol az első nap 1–1-ét követően ötszettes csata után a házigazdák kerültek lépéselőnybe Franciaország ellen. Egy osztállyal lejjebb, a Világcsoportba jutásért Nagy-Britannia 3–0-ra vezet Hollandia ellen. Mindezt azért említjük meg, mert a megnyert páros meccsen búcsúzott el a pályafutását 33 évesen befejező egykori US Open-döntős, világranglista-negyedik Greg Rusedski.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
5 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik