A Bayern nemes bosszúja

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.09. 23:46
Címkék
Bosszút állt a Bayern a Hannoveren. A müncheniek zokon vették, hogy a Huszti Szabolcsot is a soraiban tudó együttes tavaly novemberben – ebben a szezonban egyedüliként – legyőzte őket saját stadionjukban, és most hátrányból fordítva három ponttal távoztak Hannoverből.

Egyetlen félidőig tartott a han noveriek öröme: a csapat 45 percig nem csupán jobban játszott a Bayernnél, de egygólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe. Már az első játékrészben majdnem 30 perc volt a tiszta játékidő – ez azért nem rossz, és többségében a hazai gárda játékosainak lábán volt a labda.

„Már többször bizonyítottuk, nem az a csapat vagyunk, amelyik csak előrerúgja a labdát, és rohan utána – szögeztele a mérkőzés után Huszti Szabolcs, aki végig pályán volt. – Ragaszkodtunk saját játékunkhoz, tudatosan akartunk támadni és persze gólokat szerezni.”

A hazaiak főleg a széleken próbáltak a vendégvédelem mögé kerülni, ebben fontos szerep jutott a két, vonal mellett játszó hannoverinek, Huszti Szabolcsnak és Jan Rosenthalnak. A szélsők gyakran cseréltek helyet egymással, húsz perc elteltével többször előfordult, hogy a magyarnak az eredetileg vele azonos poszton játsszó Bastian Schweinsteigerrel kellett megküzdenie. A német vb-bronzérmes a mérkőzés ezen szakaszában erőtlennek bizonyult, a test test elleni párharcokban könnyedén maradt alul.

A folytatásban pedig a bajorok úgy fordították a maguk javára az eredményt, hogy nem futballoztak jobban a házigazdáknál. Mégis elrontották több tízezer hannoveri szurkoló jókedvét, pedig nem volt eseménytelen a találkozó, ezt a tiszta játékidő is jelzi.

„Most senki sincs mosolygós kedvében – mondta Huszti Szabolcs. – Néhány napig rágódunk majd, amiért saját magunkat vertük meg. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, ám egy kivételével a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. Sajnos a bajor csapatban klasszis játékosok vannak, akiknek elegendő egy villanás… ”

Ilyen például a korábban lesajnált (és a Bayern menedzsere, Uli Hoeness által többször is élesen kritizált) Bastian Schweinsteiger, aki győztes gólt szerzett. És ha már szóba kerültek a müncheni labdarúgók: a keddi, Milan elleni BLmérkőzéshez képest hat helyen változott a Bayern kezdőcsapata. A gárdába visszatért Mark van Bommel és Oliver Kahn. Utóbbi pályára lépése meglepő lehet, mert bár a szakma és persze Ottmar Hitzfeld kitart a veterán kapus mellett, a közvélemény a Milan ellen jól teljesítő (igaz, az olaszok első gólját kissé elnéző) Michael Rensinget követelte a kapuba. Úgy tűnik, egyelőre sikertelenül, Oliver Kahnt nem olyan könnyű kirobbantani a gólvonal elől – persze volt már arra példa, hogy egy játékos a szurkolók nyomására kapott helyet a gárdában… Huszti Szabolcs még a találkozó előtt azt mondta: mindegy, ki véd a Bayernben, a gólt senki sem képes hárítani. Kár, hogy a magyar középpályás ezúttal ezt nem tudta bizonyítani…

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
7 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
7 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
8 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
8 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
8 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
9 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik