Felkészültek a hőségre

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.04.06. 00:19
Címkék
A Malajziai Nagydíj kapcsán alapvető igazság: ha esik, ha nem, a versenyzőknek meg kell szenvedniük az időjárással. Esőben pedig könnyen előfordulhat, hogy meglepetésember nyer vasárnap.

A Malajziai Nagydíj előtt meg kerülhetetlen téma az időjárás, a Kuala Lumpur melletti viadal ugyanis kíméletlen a résztvevőkhöz. Még a felhőtlen ég alatt zajló verseny is itt a legmegterhelőbb, a forró levegő és a magas páratartalom miatt rendkívül kimerítő a sepangi futam.

A múlt heti teszteken az aszfalt hőmérséklete megközelítette a hatvan fokot, minden bizonnyal a hét végén sem lesz másképp. A levegő forróságát a magas páratartalom még elviselhetetlenebbé teszi, a pilóták kemény edzésekkel készülnek fel a Malajziai GP-re. Döntő többségük a délkelet-ázsiai szigetvilágban tréningezett az elmúlt hetekben, míg, mondjuk, Felipe Massa hazatért Brazíliába, ahol hasonló körülmények között edzett. Fernando Alonso a kivétel, a világbajnoki címvédő Angliában töltötte az elmúlt heteket, a McLaren főhadiszállásán beszélt a csapatvezetőséggel a stratégiáról, és az istálló ultramodern szimulátorán próbálgatta az új aerodinamikai elemeket.

Visszatérve a hőségre, a megfelelő edzésmunkát profi tréner segítségével végzik a pilóták, egészségügyi tanácsokkal is ellátják őket.

„Nagyon fontos, hogy legyen melletted valaki, aki megmondja, mikor mit tegyél –

árulta el Pedro de la Rosa, a McLaren tesztpilótája, aki a múlt héten több napon át körözött Sepangban, azaz neki is hasonló felkészültségre van szüksége, mint a hét végi futamon induló versenyzőknek. –

Nem szabad félvállról venni a dolgot, saját bőrömön tapasztalom, mennyivel könnyebb úgy vezetni, ha tudatosan készülök. Az ivás is rettentően fontos, nem jó csak tiszta vizet inni, pontosan meg kell találni azt az ásványi keveréket, amely segíti a regenerálódást. Ha valaki össze-vissza, rendszertelenül iszik, könnyen kiszáradhat. Ha valaki kellőképpen felkészül, egy nap alatt képes hozzászokni a körülményekhez. Magam is csodálkoztam, milyen gyorsan változnak testem reakciói. Persze ehhez az is kellett, hogy nem légkondicionált edzőteremben készültem.”

Hőségben biztosan lesz részük a pilótáknak a hét végén, sőt több időjós akad, aki a fejét merné tenni rá, hogy eső is lesz a Malajziai Nagydíj hétvégéjén. A múlt héten többször is esett a teszten, így a pilóták kipróbálhatták a vizes pályára való abroncsokat.

Alonso a teszt kihagyása miatt hátrányba kerülhet, hiszen nem sokat próbálgathatta a Bridgestone vizes pályára való abroncsait. A többiek elmondása szerint leginkább forró zuhany alatti száguldáshoz lehetett hasonlítani a záporban való tesztelést.

„Alig gyakoroltunk nedves felületen, igazából azt sem tudjuk, hogy a csapatok hogyan készültek fel az esős körülményekre – mondta Alonso. – Sepangban nem lehet meghatározó, ki a legerősebb vizes pályán, hiszen ha esik is, nem lesz folyamatosan csapadék. Ha pedig eláll, a meleg aszfalt miatt percek alatt felszárad a pálya. Így hatalmas szerepe lesz a szerencsének, annak, ki mikorra időzíti a kerékcseréjét. A kavalkádból bárki győztesen jöhet ki, mi arra törekszünk, hogy mindenkinél okosabban döntsünk.”

Tavaly a Magyar Nagydíjon tapasztalhattuk, hogy változik a pálya állapota, az esőben kezdődő viadalon hatalmas meglepetésre Jenson Button nyert a Hondával. Ha vasárnap esik Malajziában, előfordulhat, hogy meglepetésember nyeri meg a viadalt, és sehol sem lesznek az egyébként legerősebb Ferrarik.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
1 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
11 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
35 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
43 perce

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről 400 méteren

Atlétika
45 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
1 órája

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
1 órája

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
1 órája