Üvöltöttek, hajtottak, küzdöttek, lőttek

Sokáig úgy tűnt, az edzők csatáját Mészöly Géza nyeri meg. Amíg a Vasas trénere szellemileg tökéletes állapotban lévő társaságot küldött pályára, addig a Gellei Imre irányította Ferencváros a meccs kritikus pillanataiban, főleg az első félidőben csődöt mondott. Eleinte azt gondoltuk, hiába került vissza Dragóner Attila az FTC védelmébe, a hátvédsor lassan, pontatlanul futballozott, helyezkedési problémákkal küzdött. S bár az Üllői úti összecsapáshoz mérten megerősödött a zöld-fehérek középpályája, Lipcsei Péter játéka nem volt elég ahhoz, hogy a középen szereplők eredményesen segítsék a vendégtámadásokat. Ennek ellenére is több helyzetet dolgozott ki a Ferencváros, ám a csatárok nem voltak eléggé higgadtak a fontos pillanatokban. Nem úgy az angyalföldi oldalon! Ez a mérkőzés az 55. percig Kenesei Krisztiánról szólt. A Kínából hazatérő labdarúgó villantotta fel azt, hogy milyen is az igazi profi: higgadt, labdaügyes, agresszív, robbanékony. A második félidőben aztán a vendégek más szellemben kezdtek futballozni: nem az eredményjelző táblát nézték, hanem az ellenfél kapuját, és mentek előre, fantasztikus energiákat mozgósítva, s végül megfordították az eredményt. Bár a ferencvárosi siker sem ronthatta el az MK-elődöntőbe 4–3-as összesítéssel bejutó Vasas örömét, azért az kiderült, hogy a zöld-fehérek is tudnak küzdeni.