Némi gyógyír Heikki Kovalainennek

I. SZ.I. SZ.
2007.03.31. 05:30
Címkék

Bár a teszteredményeknek a Formula–1-ben nem szokás túl nagy jelentőséget tulajdonítani, arra mindenképpen jó egyegy kiugró teljesítmény, hogy növelje a versenyző, illetve istállója önbizalmát. Az Ausztrál Nagydíj után Heikki Kovalainennek hatalmas szüksége volt egy lökésre, a Renault finn újonca ugyanis csúnyán leszerepelt Melbourne-ben.

Amíg a szintén két hete debütáló Lewis Hamilton versenyben volt mclarenes csapattársával, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval – és miután dobogóra állt, mindenki őt dicsérte –, Kovalainen és a Renault legszívesebben elbujdosott volna. Az Alonso helyére beültetett finn csak a középmezőnybe kvalifikálta magát, a futamon pedig hibát hibára halmozott, és meg is kapta a magáét Flavio Briatore csapatfőnöktől.

Kovalainen is tisztában volt vele, hogy csalódást okozott, és bár hajtogatta, hogy ez nem törte meg őt, sokan aggódni kezdtek érte. A sepangi teszt utolsó napja azonban mindennél többet érhet a számára, a ferraris Felipe Massát megelőzve zárt ugyanis az első helyen. Ez az eredmény feltétlenül jót tehet az önbizalmának, hiszen jól megismerte a maláj pályát, és gyorsan is tud menni rajta. A többi már a Renault R27-esén múlik, azon viszont egyelőre bőven van mit javítani. Ezt Kovalainen még pénteken megtapasztalhatta, mivel délután kétszer is leállt a ringen az autója. A teszt záró napján a BMW-s Nick Heidfeld, a mclarenes Lewis Hamilton és a Red Bull-os Mark Webber műszaki hibás autója okozott piros zászlós szünetet. A legnagyobb gondot a délután három órakor érkező felhőszakadás jelentette, bár lehet, hogy ez csak kis ízelítő volt a jövő heti Malajziai Nagydíj előtt.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
1 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
1 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája