Osztálykülönbség nélkül

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.03.29. 10:03
Címkék
A magyar U20-as válogatott 1–1-es döntetlent játszott Olaszországgal a Bozsik-stadionban, így csak az Alpok–Adria-kupa utolsó fordulójában Horvátországban dől el, hogy Róth Antal csapata megnyeri-e a sorozatot.

Hogy mekkora a különbség a magyar és az olasz futball között?

Nos, erre a kérdésre már fél órával a Magyarország–Olaszország Alpok–Adria-kupa-mérkőzés kezdő sípszava előtt megkaptuk a választ: amikor a Torinóból Budapestre érkező Tutto Sport tudósítója megtudta tőlünk, hogy Róth Antal csapatában zömében a magyar első osztályban profiskodó futballista játszik, nem hitt a fülének. Mert – mint azt elárulta a kolléga – az olasz U20-as csapat tagjai többnyire a harmadik vonalban, a Serie C-ben szerepelnek. Mi több, amikor az iránt érdeklődtünk, ki a legismertebb labdarúgó az olasz keretben, akkor egy kissé zömök, kopasz játékosra mutatott: Federico Dionisi a Serie C2-ben (azaz a negyedosztályban), a Celanóban futballozik, s a falusi gárda házi gólkirálya. Kérdezhetnénk tehát: valóban akkora a különbség a két ország labdarúgása között, hogy az olasz harmad-, illetve negyedosztályban válogatott szintű futballisták játszanak, míg nálunk csak az élvonalban találni tehetségeket, vagy csak az olasz szövetséget nem igazán érdekli az Alpok–Adriakupa, és a szakmai stáb lehetőséget kíván adni az alacsonyabb vonalban szereplőknek is a bizonyításra? Esetleg a magyar csapatot nézi le ennyire a rivális, hogy nem a legjobbakkal érkezik Budapestre? Nos, az utóbbira azért nem voksolnánk, hiszen emlékezhetünk, 2005 őszén éppen a magyar U21-es válogatott ellen játszott Eb-pótselejtezőt Olaszország, és csak nagyon nehezen lépett túl Róth Antal együttesén, az U20-as gárda elleni, tavalyi összecsapáson pedig hazai pályán döntetlenre végzett.

A Bozsik-stadionban mutatott játék végképp bebizonyította, hogy az olasz szövetségi edző, Giorgio Veneri nem szedett-vedett társaságot küldött pályára: az azúrkékek szellemesen futballoztak, Federico Dionisi pedig megmutatta, hogy tényleg remek csatár. Akárcsak Hrepka Ádám, aki az első félidőben egy kontratámadás végén megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak, amit aztán Francesco Volpe egalizált.

Egyébként ez a korosztály már a júniusban esedékes Ebselejtezőkre készül, s az Alpok–Adria-kupa-sorozat arra is hivatott volt, hogy a szövetségi edző megtalálja azt a magot, amely majd a selejtezőkön eredményes lehet.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
4 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
9 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
18 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
20 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
40 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
40 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
47 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája