Két amerikai, egy ausztrál és egy dél-afrikai aranyérem született a 12. FINA-világbajnokság úszóversenyeinek második napján, az ausztráliai Melbourne-ben. A magyarok közül Szepesi Nikolettnek női 100 háton hat század hiányzott a fináléhoz, míg Cseh László új országos csúccsal 15. lett a 200 gyors középdöntőjében. A győztesek: Lisbeth Lenton és Katie Hoff a hölgyeknél, Brendan Hansen és Roland Schoeman a férfiaknál.

Reuters
A világbajnokság egyik nagy párharcának első csatáját Brendan Hansen (balra) nyerte

Reuters
A világbajnokság egyik nagy párharcának első csatáját Brendan Hansen (balra) nyerte
A világcsúcstartó és az olimpiai bajnok hasonlóan jól rajtolt, mindketten remekül úsztak, de Hansen – ahogyan másfél éve Montrealban – valamivel jobb volt.
Ebben a számban tegnap Bodor Richárd a 26., Gyurta Dániel a 40. időt úszta a selejtezőben, mindketten elmaradtak egyéni legjobbjuktól.
Kiss László szövetségi kapitány a Magyar Televízió élő adásában elmondta: megítélése szerint Gyurta formájával nincs baj, az olimpiai ezüstérmes a 200 méteres távra készül. A szakember hozzátette: Gyurta 200-on is képes lesz megismételni a hétfői idejét az első száz méteren.
Ötven méter pillangón az volt a kérdés, hogy Ian Crocker – aki elsősorban 100-on és 200-on nagyon erős – visszavág-e Roland Schoemannak a Montrealban elszenvedett vereségért.
Nem sikerült neki, a dél-afrikai sokkal jobban rajtolt, és a vízben is gyorsabb volt, így megvédte címét. Meglepetés, hogy az ukrán Szerhij Breusz, a szám vb-bronzérmese csak ötödik lett.

Ha Cseh László 400 vegyesen ugyanúgy felveszi a versenyt gyorsúszásban Michael Phelpsszel, mint most az első százon, akkor bármi lehet a vége
Szavazás
A vegyesúszásban világ- és Európa-bajnok halásztelki versenyző öszesítésben 15. lett, és nem jutott be a fináléba. A legjobb időt a holland Pieter van den Hoogenband érte el, aki 100 méterig Ian Thorpe világcsúcs-részidején belül volt.
Száz háton az amerikai Ryan Lochte világbajnoki csúccsal, az első helyen jutott be a fináléba, ennek az úszásnemnek a királya, a címvédő Aaron Peirsol lazán lett harmadik. A második Liam Tancock brit csúcsot ért el.
A nőknél 100 méter pillangón a két ausztrál hölgy, a címvédő Jessicah Schipper és Lisbeth Lenton harcolt a győzelemért, de ott volt szorosan mögöttük az amerikai Natalie Coughlin is.
Ötvennél Coughlin volt az első, de aztán Lenton nagyszerűen hajrázott, és kilenc századdal – új vb-csúccsal – megverte Schippert. Érdekesség, hogy 2005-ben Montrealban éppen fordított volt a sorrend kettőjük között.
Száz méter háton az „all-round” Laure Manaudou – akinek már van egy aranyérme 400 gyorson – a második idővel jutott be a döntőbe az ausztrál Emily Seebohm mögött. Nagy meglepetésre a címvédő Kirsty Coventry nem jutott be a döntőbe.
Szepesi Nikolett az első középfutamban Manaudou és az ukrán Amsennyikova mögött harmadik lett, de a második csoport tagjai annyira jó időket úsztak, hogy végül hat századdal kicsúszott a fináléból.
Kétszáz vegyesen megismétlődött a montreali végeredmény, ismét a címvédő Katie Hoff győzött, és Kirsty Coventry lett a második.
Egy ideig úgy tűnt, az amerikai lányé lehet a vb első világcsúcsa, de az utolsó 50-en, gyorsúszásban már lassabb volt, mint kilenc és fél évvel ezelőtt a kínai Vu Jan-jan, a „szakállas” rekord birtokosa.
12. FINA-VILÁGBAJNOKSÁG, ÚSZÁS, 2. NAP, EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek







