Michael Jordanre irigykedik a fél liga

I. SZ.I. SZ.
2007.03.22. 11:08
Címkék
Michael Jordan irigyeket szerzett az NBA-ben, hiszen amíg a liga klubvezetői nem tárgyalhatnak fiatalokkal, az egykori kosárlegenda még játszik is velük. Mindennek a Charlotte lehet a nyertese.

Újra slágertéma Michael Jordan az NBA-ben. A játékosként legendává váló Jordan manapság a Charlotte Bobcats társtulajdonosa, és az ellenfelek egy része szerint jogosulatlan előnyhöz juttatja klubját. Jordannek szponzori szerződései miatt minden évben részt kell vennie a középiskolások éves gálamérkőzésein, valamint központi edzőtáborozásain. Így találkozhat, sőt együtt is játszhat olyan tizenévesekkel, akik éveken belül az NBA-be kerülhetnek. Az NBA szabályai szerint a hivatalos klubvezetők szóba sem állhatnak velük, különben súlyos pénzbüntetést szabnak ki rájuk. Az egész ügy azért robbant ki, mert Danny Ainge, a Boston Celtics ügyvezetője egy mérkőzésen szóba elegyedett az egyik legnagyobb tehetségnek kikiáltott Kevin Durant szüleivel, és ezt 30 ezer dollárja bánta. A megoldásra még várni kell. Játszottak is az NBA-ben, a Phoenix a Minnesota elleni 108–90-es győzelmével elkönyvelhette a Csendes-óceáni csoport elsőségét, amelyet zsinórban harmadszor szerzett meg. A keletiek közül a Toronto áll legközelebb a csoportdiadalhoz, a Raptors azonban egy ideig nem számíthat a tavalyi draftelsőre, az olasz Andrea Bargnanira, aki vakbélműtéten esett át

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
1 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
1 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája