Sokan mondják, ezt a versenyt csak mi veszíthetjük el, mert annyi minden szól mellettünk. Ám ha megkérdezzük a két szövetség vezetőit, a derűlátás mellett tetten érhető a válaszokban az óvatosság is, hiszen korábban szintén több érv szólt a magyar rendezés mellett, mégis mindkét szavazáson elbuktunk. Ugyanakkor kitartásunk, elszántságunk imponáló lehet, és bizonyítja, nemcsak próbálkozgatunk, hanem komolyan is gondoljuk az Európa-bajnokság ügyét, ráadásul ez az Eb nemcsak a miénk, hanem az egész régióé lehetne. Az UEFA részéről roppant jelentős gesztus lenne, ha Közép-Európa rendezhetne Európa-bajnokságot, hiszen szüntelenül a szolidaritás jelszavát tűzi a zászlajára, és bizonyítaná, hogy nem csak szavakban létezik a felzárkóztatás programja.
Az infrastuktúra viszont nem mellettünk szól, és itt most elsősorban nem is a stadionokra, hanem a szállásokra, az utazási lehetőségekre kell gondolni. Ezen a téren messze az olaszok állnak az élen, és ha felemelik a mezőny létszámát tizenhatról huszonnégyre, az nem a stadionok, hanem a szálláslehetőségek számának gyarapodását igényelné, ez pedig az olaszok felé billentené a mérleg nyelvét.
Akadnak szubjektív szempontok is, amelyek azonban fontosabbak lehetnek minden egyébnél. Az ősszel a világ televíziói budapesti zavargásokról, utcai harcokról tudósítottak, ám ezt azóta elhomályosította az olasz futballtragédia: egy rendőr meghalt a vandálok elleni csetepaték során, és a tavalyi bundabotrányt követően ez sem legnagyobb vetélytársunk esélyeit növeli. Közben a lengyel szövetséget felfüggesztették, ott most teljes a zűrzavar, és bármennyire is meglepő, a három pályázat közül jelenleg a magyar–horvát jelenti a békét, a biztonságot és a garanciát az Európa-bajnokság nyugodt megrendezésére. Emellett pedig alighanem eltörpülnek azok az érvek, hogy két kicsi országról van szó, a többiekéhez képest kevesebb lakossal, így az Európa-bajnoksággal járó „mellékes” üzletágak kisebb piacra számíthatnak, hiszen a rendezés biztonsága előbbre való a bármennyire is kecsegtető kockázatnál.
