Van innen kiút?
Aligha. A dunaújvárosiak is tudják. Talpra állni, fordítani 0–3ról az Alba Volán ellen? Ennek a fiatal csapatnak lehetetlen vállalkozásnak tűnik. „Azért megpróbáljuk” – mondja a kezdés előtt néhány perccel mosolyogva Vladimír Matejov, az Acélbikák szakvezetője. No persze mi mást mondhatna?
„Sokan kérdezték, nem lenne-e jobb odahaza ünnepelni? Azt válaszoltam mindenkinek, hogy de, otthon is fogunk. A dunaújvárosi győzelem után hazamegyünk, és ünnepelünk!” – fogalmaz frappánsan idősebb Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igazgatója, jelezve ezzel, hogy esze ágában sincs taktikázni a csapatnak, rögvest az első lehetőségre le akar csapni. Persze itt is áll a fentebbi kérdés: mi mást is mondhatna…?
A találkozó első harmada viszont azonnal alátámasztja a Volán vezetőjének szavait: nagy elánnal hokiznak az Ördögök, kemények, alázatosak, látszik rajtuk, eszük ágában sincs még egy meccsen játszani. Voltaképpen csak Jaroslav Ferjón, a házigazda szlovák kapusán múlik, hogy nem dől el a csata 20 perc alatt. Nem dől el, „csak” egy lépéssel közelebb kerül a címvédéshez a vendégcsapat, hiszen Erdősi Péter kapitális hibáját a 10. percben ifjabb Ocskay Gábor kíméletlenül használja ki – csak hogy ne maradjunk Ocskay-gól nélkül a bajnoki döntőben… (0–1) De vajon meddig tart a hazaiak gólképtelensége? Az első meccs 38. percében Szilassy Zoltán találata volt a finálé első és eddig utolsó újvárosi gólja. Rég volt… A második menet elején is érződik, ettől görcsös, felettébb görcsös az együttes, akar, megy előre rendületlenül, de a nagy akarásnak sokáig nyögés a vége. Hanem aztán a 26. percben, 168 perc után (!) megtörik a jég! Az újabb emberfórt gólra váltja a társaság a kapu előtti kavarodásban gyorsan eszmélő Erdélyi Péternek köszönhetően (1–1). A védő a bajnokság egyik nagy felfedezettje (Székesfehérvárott is felfigyeltek rá…), már Pat Cortina szövetségi kapitánynak is bizonyította tehetségét a válogatottban – hiába, no, nincsenek véletlenek.
Rákapcsolnak az urak! A gól láthatóan gátakat szakít fel a dunaújvárosi játékosokban, még tüzesebben esnek neki ellenfelüknek, ami rendkívül jót tesz az addig halk mederben csordogáló mérkőzésnek. Legalább két fokozattal nagyobb az iram, helyzet itt, helyzet ott, ez ám a hoki!
A gólt a Volán üti (1–2) a 31. percben (más kérdés, hogy Milos Palovcík okos emelése előtt a másik kapunál véleményes szituációban ökleltek fel egy pirosfehér mezes játékost), ám 31 másodperc kell a DAB-nak az egyenlítéshez: Kangyal Balázs közvetlenül a gól utáni kiállítását Vargyas László nehéztüzér bombagóllal bünteti (2–2). Jan Jasko rezzenéstelen arccal veszi tudomásul, hogy csapata nem tudja megtartani előnyét, miközben a másik kispadon Matejov mester eksztázisban űzi-hajtja fiait. Más karakterek, na!
A jégen azonban két hasonlóan tüzes együttes – csoda, hogy a népes publikum is percről percre hangosabb? Kiváló a hangulat, színvonalas, öldöklő a csata, egyértelműen a finálé legjobb meccse. Budai Krisztián és Jaroslav Ferjo az állandó főszereplők, esnek, kelnek, vetődnek, és fognak. Majdnem mindent. A szlováknak például a harmad utolsó percében Kovács Csaba nem ad esélyt: egy remek csellel elfekteti, majd ezután helyez a kapuba (2–3). Hogy mit kap a gól előtt hibázó Erdélyi (egyszer fent, egyszer lent…) az edzőjétől, azt jobb, ha nem is említjük. A lényeg: fehérvári szempontból a legjobbkor, újvárosiból a legrosszabbkor születik a gól, ennek megfelelően a két öltözőben zongorázni lehet a hangulatbeli különbséget…
Utolsó menet.
Utolsó menet?
Ott folytatják a felek, ahol abbahagyták, legyen bármi a vége, mindkét alakulat maximális dicséretet érdemel. De mi lesz a vége? Lesz-e bajnokavatás? Lehet, hogy nem? Hiszen Borsos Attila akkora gólt ragaszt a kapuba az 50. percben (3–3), hogy arra nincsenek szavak. Bámulatos a Dunaújváros, ismét egyenlít, utolsó erejéig küzd, harcol a favorit ellen. Emberelőnyben a hazaiak, esély a 4–3-hoz, a szépítéshez, hogy ne legyen 0–4 a finálé. Felállnak. Adogatnak. Lövésig játszanak. Miroslav Sucko előtt adódik a lehetőség, nem is gondolkozik sokat. Pedig… A bombájába Robert Rehák veti bele magát önfeláldozóan, majd a teste által megállított korongot estében a botjával a kiugró Kovács Csaba elé helyezi. Kovács Suckóval a nyakában iramodik a kapu elé, majd a közelében csodás mozdulattal, remek helyezkedéssel lerázza, és fonákkal Ferjo mellett a kapuba helyez (3–4). Káprázatos, bámulatos, a finálé gólja!
Emberhátrányból!
Már csak három perc, talpon a Fehérvárról érkező szurkolócsoport. De a hazaiak nem adják fel! Ismét emberelőnybe kerülnek. Időkérés. Mi lesz még itt!?
Még két perc. Lehozzák a kapust is, hat a négy ellen. Megérdemelnék. A szezonban mindössze kétszer vereséget szenvedő (legyőző a Csíkszereda) Volán is a bajnoki címet. Mindenki mindent…
Kapuvas először, kapuvas másodszor. A védekező fehérváriak ütik a saját harmadból. Nem bánják. Azt sem, hogy hatalmas helyzetben Borsos fölélő. A lényeg, hogy peregjen az óra. Pereg. Már csak fél perc. Tizenhárom másodperc. Ekkor hangzik fel először a „Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” rigmus. Áll a játék, ünnepel a vendégtábor. Öt, négy, három, kettő, egy, vége! Bajnok a legjobb, az Alba Volán! Zsinórban ötödször, amúgy nyolcadszor! Mégis úgy ünneplik a játékosok, mintha először tennék. Ezt nem lehet megunni!
