Újra Benedek a kapitány

Sz. G.Sz. G.
2007.03.09. 23:39
Címkék

Benedek Tibor a nemzeti együttestől 2001-ben búcsúzó Kósz Zoltántól örökölte a csapatkapitányi tisztséget, amelyet a 2004-es olimpiát követően Kásás Tamás töltött be. Miután a Domino balkezesét újra beválogatta a keretbe Kemény Dénes, felvetődött a kérdés: Benedek lesz-e a „cséká”? Nos, a szövetségi kapitány január végén határozott nemmel válaszolt, ugyanakkor az a hír járta, Kásás Tamás felajánlotta, lemond a tisztségről. A kósza hír immár tény, hiszen újra Benedek a csapatkapitány, amit előrevetített a felkészülési tornák tapasztalata. Tudniillik az egyes mérkőzések előtt Benedek Tibor osztogatta a tanácsokat, ő intézett szózatot mindenkihez, így Kásáshoz is. Most már mondhatjuk, teljes Benedek visszatérése, a játékos úgy ugrik a medencébe Melbourne-ben, mint tette azt az athéni olimpián.

A válogatott honlapja (vlv.hu) szerint Kásás Tamás arra hivatkozott, hogy az új összetételű válogatottban nem érzi magát jól abban a helyzetben, hogy a négy évvel idősebb, nála több válogatott mérkőzésen játszó Benedek visszatérése után is ő lássa el a csapatkapitányi teendőket. Kemény ezután kérte fel Benedeket, aki elvállalta a tisztséget. „Úgy érzem, ebben a

csapatban ez Tibihez illő feladat. Amikor az ob I-be kerültem, ő már befutott játékos volt. Normálisnak éreztem, hogy átadom a tisztséget, s ez nekem is könnyebbséget okozott. Úgy is fogalmazhatnék, helyreállt a rend, én pedig a jövőben még jobban tudok a játékra koncentrálni. Tibi a csapatkapitányi szerepkörben egyszer már bevált, ezért ezt a megoldást tartottam optimálisnak. Számomra ez abszolút nem jelent presztízsveszteséget, nem lettem kevésbé fontos tagja a csapatnak, a tisztség egyszerűen csak visszakerült a helyére, oda, ahol két éve volt”

– nyilatkozta a honlapnak Kásás. Ugyanott Benedek ekként fogalmazott: „Örülök,

hogy én lehetek ismét a csapatkapitány, nagyon nagy megtiszteltetés. Az örömöm attól teljes, hogy a váltás Kásának nem jelent semmiféle problémát. Nagyon szerettem ezt a feladatot, úgy érzem, alkalmas is vagyok rá, valószínűleg Kása is alkalmasnak tartott, ezért adta át.”

Benedek Tiborral kapcsolatos hír, hogy a válogatott régiúj csapatkapitányának is mintát kellett szolgáltatnia az együttes csütörtöki edzésén megjelenő doppingellenőröknek. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai nem sorsolással döntötték el, hogy kiket ellenőriznek, Benedeken kívül kijelölték Fodor Rajmundot, Varga Dánielt és Biros Pétert is. A játékosok tudtak a WADA-ellenőrök érkezéséről, s mind a négyen elegendő mintát adtak.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
2 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
3 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik