Fájós lábbal is megy

R. B. B.R. B. B.
2007.03.02. 00:05
Címkék

Az All Star-gálát sérülése miatt kihagyó Allen Iverson bokája ugyan továbbra sem tökéletes, de ez sem akadályozta meg abban a Denver játékosát, hogy győzelemre vezesse a Nuggetset az Orlando ellen. Iverson 34 pontot szerzett, emellett hét gólpassz és öt labdaszerzés fűződik a nevéhez. „Még nem

százszázalékos a bokám, de már javul, és meccsről meccsre jobb lesz” – mondta Iverson.

Amíg az Iverson, Carmelo Anthony tandem vezette Denver a rájátszást jelentő hetedik helyen áll a Nyugati főcsoportban, az irányító korábbi csapata, a Philadelphia csak vergődik, a Sixers jelenleg a liga harmadik legrosszabb együttese. Ennek ellenére neki sikerült megszakítania a Phoenix Suns keleti együttesek elleni, idegenbeli tizennégy mérkőzéses győzelmi sorozatát.

A Philadelphia öt ponttal győzte le a Sunst, amely végig hátrányban volt a találkozón, sőt döntetlen állás is csak egyszer alakult ki. Hiába játszott jól Steve Nash (23 pont, 9 gólpassz), valamint Amare Stoudemire (31 pont, 14 lepattanó), nem tudták pótolni Shawn Mariont és Boris Diawt, így el kellett fogadniuk, hogy az addigi 18 győzelme mellett 38 vereséget elszenvedő Philadelphia megszakította nagy sorozatukat.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
7 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
29 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
31 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
53 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája