Négy magyar a főtáblán

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.02.15. 02:20
Címkék
Tóth Krisztina reményeink szerint érdekelt lesz a végjátékban is

Egyesben négy magyar asztaliteniszező jutott fel a dohai Pro Tour-verseny főtáblájára, ahol csütörtökön kezdődnek meg a küzdelmek.

A férfiaknál csak Zwickl Dánielnek sikerült bekerülnie a legjobb 64 közé, ahol azonban nem akárki lesz az ellenfele: a nyolcszoros világbajnok, 41 esztendős svéd Jörgen Persson vár majd rá.

Jakab János, Pázsy Ferenc és Zombori Dávid ellenben a selejtezőben búcsúzni kényszerült.

A hölgyeknél Tóth Krisztina ezúttal is alanyi jogon került fel a főtáblára, a kvalifikáció után pedig még ketten, Lovas Petra és Póta Georgina csatlakoztak hozzá, míg Kertai Rita kiesett.

Közülük Lovasnak jutott a legnehezebb ellenfél: a világranglista harmadik helyén álló kínai Kuo Jennel kell megküzdenie a 32 közé jutásért.
Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
10 perce

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
17 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
30 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
51 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
53 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
54 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik