Bearanyozott mese

Afrikai maffia. Így nevezték a harmadik világ csapatainak képviselőit, akik négy évvel ezelőtt a nemzetközi szövetség szentpétervári kongresszusán szavazatukkal Tunéziának, és nem Németországnak adták a 2005-ös világbajnokság rendezési jogát. A németek és az összes európai tagország mélységesen felháborodott a döntésen, mert a tunéziai és a német pályázatot nem lehetett egy lapon említeni. De hát ugyebár, az afrikai maffia...
A következő, az idei világbajnokság odaítélése már az IHF elnökségének joga volt, a vezérkar tagjai között pedig tökéletes volt az egyetértés: kapja meg Németország a rendezés jogát.

A sportágban még sohasem rendeztek hasonló nagyságrendű, elképesztően magas költségvetésű (10 millió euró), és várhatóan némi hasznot is hozó tornát.

Elégedetten, mosolyogva járta a vb tizenkét helyszínét az egyiptomi Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elnöke, mert mindenütt csak szépet és jót tapasztalt, a szervezők németes alapossággal végezték a dolgukat, ráadásul kedvesek, segítőkészek voltak. Erről a magyar válogatott tagjai is mesélhetnének, hiszen a felkészülésüket, a regenerálódásukat, a sérültek ápolását, gyógyítását több flensburgi és kieli orvos, masszőr, gyógytornász és fizioterapeuta segítette.

A torna 92 mérkőzését világszínvonalú csarnokokban rendezték meg, amelyek közül a két legkisebb (Wetzlar, Lemgo) is 5000 nézőt fogadott be. Amikor pedig élesedtek a küzdelmek, szűkült a mezőny, akkor már a 15-20 ezer szurkolónak helyet adó, többfunkciós rendezvénycsarnokok és sportpaloták fogadták a csapatokat Mannheimben, Dortmundban, majd a vb hajrájában Hamburgban és Kölnben.
A németek mérkőzésein – érthetően – rendre karneváli hangulat uralkodott, a szurkolók sörözgetve, kolbászt, perecet majszolgatva, talpig fekete-piros-sárgába öltözve űzték kedvenceiket egyik győzelemből a másikba. Ezekre az összecsapásokra már tavaly ősszel sem lehetett belépőt kapni, miként nagyon hamar elkeltek a jegyek a negyed- és elődöntőkre, a helyosztókra is.

Ugyanakkor Ulrich Strombach, a német szövetség elnöke végig arról beszélt, hogy először fordult elő világbajnokságon, hogy nem csupán a hazai gárda mérkőzésein, hanem az összes találkozón szinte telt ház előtt kézilabdázhattak a csapatok. A világbajnokságra 334 ezer jegyet nyomtattak ki, 90 százalékuk gazdára talált. Ez rekord, miként az is, hogy a német ZDF tévécsatorna adatai szerint egy-egy vb-mérkőzés (például a Németország–Franciaország elődöntő) nézettsége elérte a 41 százalékot, miközben a labdarúgó Bundesliga összefoglalója a nézők 36 százalékát vonzotta.
Hogy honnan a népszerűség?

Egyszerű a válasz. Németországban az 1949-ben alakult szövetség 5700 klubot és 826 ezer igazolt kézilabdázót tart nyilván, ami az összlakosság egy százaléka (!), elképesztően magas szám. Ezzel Németország csúcstartó. A másik ok, hogy az európai kupákban is sze-replő élklubokba nagyon sok pénz áramlik a szponzoroktól, a legjobbak 6-7 millió euróból gazdálkodnak. (Összehasonlításul: az MKB-Veszprém bevallott költségvetése 750 ezer, a Pick-Szegedé 600 ezer euró.) A német közönség a legizgalmasabb bajnoki mérkőzéseken megtölti a 15-20 ezres csarnokokat is, ezért nem volt túl nagy meglepetés, hogy a világbajnokságon sem maradtak üresen a széksorok.

Persze Németországon kívül is tudták, hogy fantasztikus világverseny lesz: 151 tévécsatorna (az Al-Dzsazíra öt sportcsatornája egy-egy stábot küldött a tornára), és mintegy 1000 újságíró tudósított a helyszínről.

„Nagyon magasra tették nekünk a mércét a németek – mondta Lino Cervar, a horvátok szövetségi kapitánya. – A következő, két év múlva esedékes világbajnokság rendezőiként nagyon kell igyekeznünk, hogy megközelítsük az idei torna szervezettségét, a szolgáltatások színvonalát.”
A németek azzal is sokat tettek a sikerért, hogy a sportszakmai és a menedzselési teendőket külön-külön szakértő stábra bízták, amelyekbe kézilabdás szakembereket küldtek a különleges kérdések megoldására. Hajdani játékosok, edzők, a legjobb szakírók egyaránt a gördülékeny lebonyolításért fáradoztak, több száz önkéntes segítő (valamennyi jó angol nyelvtudással) dolgozott a csarnokokban és a csapatok körül.

A körülmények ismeretében aligha csoda, hogy a döntő napján szinte megállt az élet Kölnben, a döntő után pedig a városháza előtti főtéren mintegy 30 ezer örömittas szurkoló ünnepelte a 29 év után újra világbajnokságot nyerő német csapatot. Pezsgőfürdő, éneklő, táncoló tömeg, hétfő hajnalig tartó dínomdánom – és nemcsak Kölnben, hanem Lipcsében, Magdeburgban és más nagyvárosokban is.
Az aranyéremmel lett kerek a németek világbajnoki meséje.