Önbizalommal teli Vasas

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2007.01.28. 01:13
Címkék
A C-csoportban szereplő TEVA-VasasPlaket vasárnapi fellépésével gyakorlatilag bekormányozhatja magát az Euroliga negyeddöntőjébe. Ehhez a Brendon-Fenstherm-ZF Eger otthonában kell vitézkednie, ahol a papírforma alapján minden esélye megvan a három pont begyűjtésére. A két csapat két héttel korábban a Komjádi uszodában csapott össze, és az angyalföldiek – a második negyed szárnyalásának köszönhetően – 12–6-os sikert arattak.
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap
Az egri Märcz Tamás (balra) és Hosnyánszky Norbert újra összecsap

„Nem a vereségtől indulok, hanem jóval korábbról – mondta Gerendás György, az Eger szakvezetője. – Eredetileg a negyedik esélyes csapatként indultunk harcba, időközben a harmadik esélyessé léptünk elő. A Vasas elleni vereség tehát belefért, ugyanakkor borzasztó volt, ahogy kikaptunk. Miután nem oda-vissza vágó a rendszer, egygólos győzelemmel is javíthatunk, ezáltal megőriznénk áprilisra az esélyünket a továbbjutásra. Természetesen ez esetben is két bravúrra lenne szükség: idegenben nyerni a Csehov, itthon diadalmaskodni a Recco ellen.”

Gerendás György azt szeretné, ha vasárnap este a meccs hajrájában is lenne miért szurkolnia az egri közönségnek, hogy a szép uszoda hangulatához méltó mérkőzést vívjon csapata a Vasassal.

Kollégájának, Földi Lászlónak felvetettük, ha élénken él játékosaiban a 12–6-os győzelem emléke, lendületben tarthatja őket.

„Ez nem jelent semmit, úgy vágunk neki a meccsnek, mintha két hónapja nyertünk volna – szögezte le Földi László. – Most is ugyanúgy fel kell pörgetni a játékosokat. Ha nem is százszázalékos biztonsággal, de gyakorlatilag kivívhatjuk a negyeddöntőbe jutásunkat vasárnap, amihez győznünk kell. Már csak azért is muszáj sikerrel járnunk, mert az április rendkívül sűrű programmal vár minket – igaz, a többi csapatot is.”

Földi maximalizmusát jelzi, hogy a Szolnok és a Neptun ellen aratott 22–10-es, illetve 21–6-os győzelem után kritizálta együttese védekezését. Ha abból indulunk ki, hogy a piros-kékek korábban csak a Csehov ellen kaptak tíz gólt, jogosan morgott a tréner – de nem volt nagyon elkeseredve…

Hálóőrök presztízsharca
Gerendás György szerint lélektanilag nem jött jól, hogy Jászberényi Gábor kimaradt Kemény Dénes válogatott keretéből, ám abban bízik, kapusa csak azért is bizonyítja, hogy a legjobbak közt a helye. Mi fűzzük hozzá, hogy a másik odalon a hálót őrző Nagy Viktor is szomorkodhatott még decemberben, aztán huzamos remeklésével éppen Jászberényit szorította ki.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
3 perce

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
5 perce

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
21 perce

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
39 perce

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
41 perce

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
1 órája

„A 2024-es Szofi biztosan nem nevetett volna” – Özbas Szofi a kiesésről

Egyéb egyéni
1 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik