Túl a végső visszaszámláláson

A Dakar-rali évről évre egyre népszerűbb. Ezt jelzi, hogy az indulólétszám tekintetében az idén is megdől a rekord: a technikai ellenőrzésen 510 jármű (tavaly 475-en indultak) felelt meg az előírásoknak – ennyien vágnak neki szombaton a 7915 kilométeres száguldásnak. Persze közülük nem mindenki éri el a hőn áhított célt a Rózsaszín-tó partján, ha már a számoknál tartunk, meg kell említenünk, hogy tavaly az indulók kevesebb mint felének sikerült.

A kiesésre ilyenkor természetesen senki sem gondol, mindenki örül, hogy itt lehet, annak pedig még jobban, hogy már nincs hátra túl sok idő, és elkezdődik az év első rangos autós és motoros viadala.

Előtte azonban még itt volt a kötelező ellenőrzés péntekre eső része. A korábbi győztesek közül nagy feltűnést keltett Jutta Kleinschmidt és Sinozuka Kendzsiro, de megkülönböztetett figyelem járt a KTM gyári pilótáinak is, akik közül szinte mindenki esélyes a végső győzelemre.

Jó volt látni, hogy azok, akik néhány óra múlva ellenfelek lesznek, most barátságosan egymás vállát veregetik. Az ő esetükben ez tényleg „csak” verseny, ha a másik bajban van, egyetlen percig sem haboznak, hogy segítsenek-e. Hiszen legközelebb az ő életük, az ő versenyük folytatása múlhat mások jó szándékán.

A magyar motorosok kora reggelre kaptak időpontot. Hermann Henrik végzett először a papírmunkával, így mire a többiek a motorjaikhoz érkeztek, ő már perfektül tudta, miként kell bekötni a különböző kábeleket ahhoz, hogy működjön az új műholdas navigációs rendszer és a helyzetmeghatározást elősegítő irritrack (utóbbi segítségével néhány méteres távolsággal meghatározható, hogy az adott versenyző éppen hol jár a szakaszon). Szóval Hermann megint nekivág. Immár harmadszor, és bár eddig nem sikerült célba érnie, nem adja fel.

Ugyanúgy, ahogyan Kátai Péter sem. Az enduróban három magyar bajnoki címet szerző pilótának tavaly több helyen eltört a combcsontja (a „vasak” most is a lábában vannak), de felépült, és felkészült. No jó, van egy apró szépséghibája, ha valaki gratulálni akarna neki a jó eredményeihez, csak óvatosan szorongathatja a kezét, mert a jobb kisujja néhány hete, a hatnapos enduro-világbajnokságon eltört, és még mindig érzékeny egy kicsit. Azt mondja, ez legyen a legnagyobb baja.

Dési János a komplett magyar alakulat egyetlen újoncaként a háttérbe húzódik, ő egyelőre csak tanulgatja a Dakart, és próbálja megérteni, pontosan mi történik körülötte. Hatalmas „gépezet” ez, nem könnyű követni, főleg ha az ember először látja működés közben.

Szalay Balázsnak nincs ilyen gondja. Kilencedszer csinálja végig a bonyolult procedúrát – igaz, most új autóval, az idén épített Opel Antarával. A szurkolók megcsodálják az ezüst-sárga versenygépet, amely küllemét tekintve a gyáriakra hajaz, a pilóta reméli, legalább megközelítőleg olyan gyors és megbízható is lesz, mint az élmezőny tagjai. A gépátvételnél a csapat versenykamionjának sofőrje, Darázsi Zsolt segédkezik, ami nem meglepő, hiszen ő építette a versenyautót, nála jobban a világon senki sem ismeri. (Szalayékkal kapcsolatos hír, hogy a szervizcsapat főnökét, Gaál Józsefet – aki szerdán szenvedett lábsérülést a szervizkamion felkészítése közben – időközben Budapesten megoperálták.)

Utoljára maradt a mieink közül Kristóf Márton fekete Bowlerje, de a pilóta nem bánta – ezt a napot erre szánta. Tény, hogy a gépátvételen (bár órákig tart) lényegesen kevesebb boszszúság éri az embert, mint mondjuk a sivatagban, ha az autó elsüllyed a puha, forró homokban.

Persze erre még várni kell (dehogy várja, mindenki inkább simán, homoklapátolás nélkül szeretne átjutni a Szaharán), hiszen az első két versenynapot Portugáliában teljesíti a mezőny.

Szombaton bemelegítésként 117 kilométeres szelektív szakasz vár a résztvevőkre. ---- A ---- A