Az utolsó simítások előtt a sivatagi show

Impozáns környezet, jobbra a Felfedezők emlékműve, balra a Szent Jeromos-kolostor, a kettő között pedig valahol félúton a Dakar-rali parc ferméje, vagyis zárt parkolója. Az autók és a motorok egymás után érkeznek Lisszabon történelmi városrészébe, nem sietnek sehová, annak egyelőre még nincs itt az ideje. Túlzás lenne azt állítani, hogy a versenyzők nagyon nyugodtak lennének, afféle vihar előtti csend ez. Persze válaszolnak a kérdésekre, mosolyognak a fotókon, de látszik rajtuk, legszívesebben már most elrajtolnának, ha lehetne… Szombatig azonban még muszáj várniuk.

Addig is itt van az adminisztratív és a technikai ellenőrzés, amely a Dakar-ralin kisebb tortúrával ér fel, még a rutinosabbaknak is.
Először is el kell végezni a papírmunkát. Mindenki kap egy A4-es kartonlapot, amelyen kéttucatnyi pecsétnek van hely – na, azt mind be kell szerezni. Minden asztalnál ül valaki, mindenhol papírokat kell kitölteni, adatokat megadni. Hol születtél, mikor, hány kiló vagy, hány centi, van-e valamilyen fertőző betegséged, megvannak-e a kötelező oltásaid, hova szállítsanak, ha baleset érne, és kit értesítsenek sérülésed esetén? Biztató…
A következő asztalnál műholdas navigációs rendszert és műholdas telefont lehet felvenni (na igen, a modern technika, de legalább ad némi biztonságérzetet, segítségével a sivatag közepén sem érezheti magát teljesen egyedül az ember).

A terem kezd kisebbfajta zsibvásárra hasonlítani, minél többen jönnek, annál nagyobb a hangzavar, és annál hosszabbak a sorok az asztalok előtt.
Érkezik a magyar különítmény egyik fele (a másikat péntekre osztották be). Palik Lászlón látszik, nem rajong különösebben a papírmunkáért, mintha a fogát húznák. Csak legyen már túl ezen, és kezdődjön az autóverseny! De lehetőleg Afrikában, mert az európai szakaszokat egyetlen porcikája sem kívánja (főleg, hogy tavaly a komphoz vezető összekötő szakaszon volt kénytelen technikai hiba miatt feladni a versenyt). Viccelődik. A Nissan közben szépen araszol előre, hamarosan kezelésbe veszik a technikai szakemberek.

Ismerősök körös-körül: Libanonból, Szenegálból, Franciaországból – mindenki veregeti a másik vállát, és boldog új évet kíván. Olyan ez, mint egy nagy család, amelyet a sivatag és a versenyzés szeretete tart össze. Ezeknek az embereknek tényleg nincs szükségük szavakra – akik jártak már a Szaharában, egy pillantásból is megértik egymást.

Kis Sándor vidám, mint általában. A szerelők elárulják, a Nissanja ajtajára készíttetett egy speciális matricát, rajta egy behajtani tilos jel és Paul Belmondo neve. A hét poénja, ha tudjuk, hogy tavaly éppen ebbe az ajtóba szállt bele teljes gázzal az ismert színész fia, darabokra törve autót és álmokat. Kis vigyorog, a csapata azonban rábeszéli, szedje le a matricát, nehogy valaki megsértődjön, nehogy emiatt gondjuk legyen. Hagyja meggyőzni magát.
A kamionos Flex Dakar Team tagjai is elegánsak, mintha skatulyából húzták volna ki őket – valószínűleg ez az utolsó alkalom január 22-éig, hiszen a kamionversenyzés nem épp a pedánsak műfaja. A gépátvételen azonban ez dukál.

Minden megy a maga útján (a versenyzők szépen lassan fogynak, a járművek száma pedig folyamatosan nő a parc fermében), már-már úgy tűnik, minden tökéletes, amikor jön a hír: a Szalay Dakar Team szervizfőnöke, Gaál József szerdán (a kamion előkészítése közben) bokasérülést szenvedett , a lábát be kellett gipszelni, úgyhogy ő nem indulhat el Dakar irányába. Repülővel Budapestre szállítják, és nemcsak a lába fáj, a szíve is vérzik, hiszen egész évben erre a versenyre készült.

Bízunk benne, ez az utolsó rossz hír a versenyzőinkkel kapcsolatban a rövidebb, mint háromhetes viadal során. ---- A ---- &