„A Bundesligában sem lehet bennem félelem”

– Az ön számára nem kezdődött túl jól a szezon, de a végére stabil csapattag lett a Cottbusban. Mi volt a baj az elején?
– Nem panaszkodhatom, hiszen a meccsek többségén pályán voltam, igaz, a bajnoki kezdésnél volt egy kis hullámvölgy – mondta a háromszoros válogatott védő, Szélesi Zoltán. – Többször is kimaradtam, de ilyesmi egy újonc csapatnál előfordul. Sok játékos érkezett hozzánk, és edzőnk kereste az ideális összeállítást. Szerencsére végül én is bekerültem az általa legjobbnak tartott tizenegybe.

– A bajnokság kezdete előtt azt mondta, véleménye szerint nagy lesz a különbség a második liga és az élvonal között. Bejött a megérzése?
– Teljesen más ez az osztály. A nyári világbajnokság után a német szurkolók lendületbe jöttek, és még szívesebben mennek meccsekre, mint korábban. Nagyon jó hangulatú mérkőzéseket játszunk, fantasztikus atmoszférájú stadionokban. A futball is egész más, hiszen a legjobbak között már nem elég csak rakkolni. A mi taktikánk persze speciális, hiszen újoncként nem várható tőlünk, hogy huszonnégy passz után a csatárunk ollózva lő a kapuba. Mi inkább ívelésekkel, jó beadásokkal próbálkozunk, no és rengeteg kontrával.

– Mi volt az ősz legfőbb tanulsága?
– Az a legfontosabb, hogy ne legyen a kapunk közelében a labda. Megtanultam, hogy még az ellenfél tizenhatosánál sem szabad hibázni, mert elég egy rossz passz, máris gólt kaphatunk.

– Az évad végére visszaesett a Cottbus, és így már csak két ponttal előzi meg a már kieső helyen szerénykedő Mönchengladbachot. Elfáradtak?
– Ezt a szót a németek nem ismerik. A helyzeteink megvoltak az őszi szezon utolsó harmadában is, de sajnos nincs olyan világklasszis támadónk, aki könyörtelenül kihasználná a lehetőségeket. Néha a ziccerek értékesítése is nagy nehézségeket jelentett. Nem volt szerencsénk, de nem követelik senkinek sem a fejét, a lényeg, hogy a táblázaton a vonal alattunk van. A célunk az, hogy ne essünk ki, s egyelőre úgy tűnik, ezt teljesíteni tudjuk. Sajnos sok olyan meccsen veszítettünk pontot, amelyen lett volna esélyünk a szebb eredmény elérésére, de majd a tavasszal javítunk.

– A Cottbus legerősebb fegyverének a hazai pályát tartják. Miért nem szeretnek önökhöz menni az ellenfelek?
– A miénk nem csillogó stadion, talán már ezért is szokatlan a vendégeknek. De minden meccsen telt ház van, pokoli a hangulat. Nálunk van egy mondás: az ellenfélnek legyen minden lépés fájdalom.

– Nem jön zavarba, ha világsztárral találkozik a pályán?
– A meccsek előtt néha elgondolkodom, ki lesz az ellenfél, de a Bundesligában sem lehet bennem félelem, ugyanakkor tisztelem a nagy játékosegyéniségeket. Persze ők sem legyőzhetetlenek, ők is csak annyit tudnak játszani, amenynyit engedünk nekik. Az ősszel egyszer sem éreztem úgy, hogy nem tudom kezelni az ellenfelet. Miroslav Kloséra mindazonáltal nagyon oda kellett figyelni, és a Bayern München védőjével, Daniel van Buytennel sem szívesen találkoznék újra. A tévében nem tűnt olyan nagynak, de az életben úgy néz ki, mint egy díjbirkózó. Rá tényleg fel kellett nézni.

– Itthon töltötte a téli szünetet, de gyanítom, szívesen járna gyakrabban haza, ha mondjuk a válogatottba hívná az új szövetségi kapitány, Várhidi Péter.
– Ha meghívót kapnék a keretbe, azonnal rohannék Magyarországra. Minden jobb futballista úgy gondolja, hogy helye lenne a válogatottban, de azt hiszem, ezt a német élvonalban szerepelve talán megalapozottan mondhatom.

– Beszélt mostanában az új kapitánnyal?
– Legutóbb talán akkor, amikor még az Újpest edzője volt, ugyanis ő tett be először a felnőttcsapatba. A tavasszal igyekszem felhívni magamra a figyelmét, hiszen Várhidi Péter dönt arról, kit szerepeltet. Azt gondolom, lenne helyem a keretben, csakúgy, mint az összes magyarnak, aki a német első osztályban szerepel.