Szégyenteljes vereség hava

Mál­tai ma­gyar sze­re­tet­szol­gá­lat


Ide­ha­za meglepően nagy vi­hart ka­var­tak az ese­mé­nyek, be­bi­zo­nyít­va, hogy a köz­hi­e­de­lem­mel el­len­tét­ben még­is van olyan ered­mény, amely ér­zel­me­ket vált ki az évek óta tel­jes le­tar­gi­á­ban szen­vedő szur­ko­lók­ból – Mál­tán pe­dig haj­na­lig ün­ne­pel­ték az egy­ko­ri fut­ball­ha­ta­lom el­le­ni si­kert, ho­lott ők iga­zán hoz­zá­szok­hat­tak a győzelmekhez, ti­zen­há­rom éve is meg­ver­ték Ész­tor­szá­got.

Úgy­hogy mi­köz­ben a La Valletta-i hen­tes és a gozói éjjeliőr le­zu­ha­nyo­zott, át­öl­tö­zött, meg­ivott né­hány sört, és vis­­sza­tért jól jövedelmező mun­ká­já­hoz, Bozsik Pé­ter já­té­ko­sai olyan elképesztő gyűlölethullámmal ta­lál­koz­tak, amely leg­in­kább par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok ide­jén jel­lem­zi a ma­gyart. A fut­bal­lis­ták egy ré­sze rög­vest be­lát­ta, hogy eb­ben a for­ra­dal­mi han­gu­lat­ban nem sok ér­tel­me van af­fé­le hang­za­tos ki­je­len­té­sek­kel ér­vel­ni, hogy az ered­mény rend­kí­vül megtévesztő, mert ne­künk volt több be­do­bá­sunk, úgy­hogy böl­csen la­pí­tott.

A köz­vé­le­mény pedig azon­na­li fi­a­ta­lí­tást sür­ge­tett, még­pe­dig oly mó­don, hogy aki a Mál­tán sze­re­p­lő keretből már el­múlt hu­szon­két éves, azon­nal dob­ja tűzbe a fut­ball­csu­ká­ját, és göm­böly­ded for­mák­kal leg­fel­jebb a gö­rög­dinnye meg­lé­ke­lé­se­kor mer­jen ta­lál­koz­ni. Jó főnök mód­já­ra az MLSZ ve­zér­ka­ra is je­len­tést várt: Bozsik Pé­ter öt ol­da­lon ke­resz­tül ele­mez­te a mál­tai ku­dar­cot, de kü­lö­nö­seb­ben nem ha­tot­ta meg a szö­vet­ség el­nök­sé­gi tag­ja­it, hi­szen azok ok­tó­ber 26-án két szend­vics kö­zött unot­tan le­sza­vaz­ták a be­szá­mo­lót. A Mál­ta után sa­ját ha­zá­já­ban is meg­alá­zott ka­pi­tány így nem te­he­tett mást, mint le­mon­dott – értelemszerűen ek­kor már az MLSZ részéről sem volt el­len­ve­tés.

Fáj­da­lom, ma­ga a bú­csú nem si­ke­rült túl sza­lon­ké­pes­re. Bozsik Pé­ter a heb­rencs Lothar Matt­hä­usszal el­len­tét­ben min­dig a vissza­fo­gott­sá­got kép­vi­sel­te, ami nem fel­tét­le­nül volt jó az új­sá­gok­nak. Azon­ban ép­pen ezt a vissza­f­o­gott és re­á­lis hely­zet­ér­té­ke­lést vár­ta min­den­ki Mál­ta után, amely a ka­pi­tány részéről egyet­len szó­ban tel­je­se­dett vol­na ki: le­mon­dok. Ez eset­ben vi­lá­gos lett vol­na, hogy Bozsik Pé­ter hi­bá­zott, ám jó­vá­tet­te hi­bá­ját, és ta­lán még azt is el­fo­gad­juk, ha vé­gül az MLSZ-el­nök­ség to­váb­bi bi­zal­mat sza­vaz ne­ki és kü­lön­díj­ként rá­bíz­za a női if­jú­sá­gi vá­lo­ga­tot­tat is. Bozsik Pé­ter azon­ban nem akart dics­te­le­nül tá­voz­ni, ám ép­pen ez a kis­pad­hoz va­ló ra­gasz­ko­dá­sa hoz­ta meg szá­má­ra az iga­zi kínt, el­vég­re az úri­em­ber­hez mél­tó vis­­sza­vo­nu­lás he­lyett az el­nök­ség nem fo­gad­ta el a be­szá­mo­ló­ját, így kikénysze­rítette a lemondását. Az pe­dig szin­túgy nem volt tőle po­li­ti­kus lé­pés, hogy – Kis­te­le­ki Ist­ván MLSZ-el­nök­kel együtt – a saj­tót hi­báz­tat­ta a hely­ze­tért: va­ló­ban egyet­len kol­lé­ga sem rúg­ta fel ­a ma­gyar védőkön ma­gát rend­re át­há­mo­zó Michael Mifsudot, de ta­lán eb­ben az igen för­tel­mes­nek tetsző hely­zet­ben nem ár­tott vol­na pi­ci ön­kri­ti­kát gya­ko­rol­ni.

Az utó­zön­gék azon­ban a té­nye­ken nem vál­toz­tat­tak: Bozsik Pé­ter he­lyett Várhidi Pé­ter lett a ka­pi­tány, és a tel­jes fi­a­ta­lí­tás je­gyé­ben Filkor At­ti­la, Far­kas Ba­lázs, Vass Ádám, Né­meth Krisz­ti­án is vá­lo­ga­tott ke­ret­tag le­he­tett a Ka­na­da el­len 1–0-ra meg­nyert meccsen. Az ered­mény szép, a já­ték he­lyen­ként jó volt, ám el­ké­nyel­me­sed­ni nem sza­bad, hi­szen az iga­zán embert próbáló, hősies fel­adat csak jövőre kö­vet­ke­zik: jön Mál­ta! ---- H ---- &