A pilóták éve következik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.12.28. 00:08
Címkék
A szakemberek szerint kiegyenlítődnek az erőviszonyok a Formula–1-ben amiatt, hogy jövőre a Bridgestone lesz az egyedüli gumiszállító. Ezáltal a pilóták tehetsége jobban előtérbe kerülhet.
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak
EPA
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak
EPA
A ferraris Felipe Massa szerint semmi elônyük sem származik abból, hogy eddig is Bridgestone-t használtak

Bár lehetetlen megjósolni, melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot 2007-ben, az előre borítékolható, melyik gárda lesz a legrosszabb. A 2005-ben még Jordan néven futó, tavaly Midlandként szereplő Spyker már az előidényben óriási hátrányba került a többiekkel szemben, hiszen azután, hogy kihagyta a karácsony előtti három kollektív tesztet, a januári tréningekre is hiányzást jelentett.

A holland tulajdonban lévő, silverstone-i központú gárda vezetősége úgy döntött, nem épít külön hibrid autót pusztán azért, hogy a Ferrari motort kipróbálja. Annak sem látja értelmét, hogy az idei szezonban használt Toyota erőforrásokkal körözzön, inkább megvárják az új autót, és azzal kezdik el a felkészülést.
„Korlátozottak a forrásaink, ezért úgy döntöttünk, így lehet a legjobban kihasználni a kereteinket” – mondta Michiel Mol tulajdonos. A holland Christijan Alberst megtartó és mellé a német Adrian Sutilt szerződtető gárda még egy kilométert sem tett meg az új Bridgestone gumikkal, amelyeket az összes csapat használ 2007-ben.
Bár a Midland az idén a japán abroncsokat tette fel, ez a tapasztalat semmit sem ér jövőre. A Ferrari is bridgestone-os volt, Felipe Massa azonban úgy véli, ez nem jelent előnyt csapatának.

„Hatalmas különbség van az új gumik és az idén használtak között – mondta Massa. – Sokan úgy vélik, már azzal megnyerjük a vébét, hogy a Bridgestone gumikon maradunk, de ez nem igaz, ezek a gumik mindenki számára újak.”

A pilóták szerint a fékezéskor lehet a leginkább érezni a teljesítménybeli különbséget, az új abroncsokkal sokkal korábban kell kezdeni a lassítást. A Michelin jelenléte rendkívül intenzív párharcot eredményezett a gumigyárak között, amely miatt óriási teljesítményűek voltak az abroncsok.
Jacky Eeckelaert, a Honda főmérnöke szerint részben a Michelin kivonulásával alapjaiban megváltozik a Formula–1. „Tavaly négy tényező határozta meg az erőviszonyokat. A gumi, az aerodinamika, a motor és a pilóta – mondta Eeckelaert. – A gumik azonosak lesznek, a motorteljesítményt korlátozzák, így csak az aerodinamika és az ember számít. Sokkal nagyobb szerepük lesz a versenyzőknek.”
Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
16 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
38 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
44 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
46 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik