A futballpiac fantomja

Juan Figer érdekeltségi körébe játékosok százai, komplett klubok tartoznak, sőt a futballvilág legnagyobb pénztermelő gépezetét, a brazil válogatottat is ő irányítja. Legalábbis marketingszempontból feltétlenül.
1996-ban történt, hogy a Nike a sportág történetének legnagyobb volumenű reklámszerződését kötötte meg – természetesen a brazil válogatottal.


Ronaldo életét is kockára tette

Nos, az összesen 160 millió dollár értékű kontraktust „természetesen” Juan Figer hozta tető alá. Aztán eljött az 1998-as franciaországi futball-világbajnokság ideje, a Franciaország–Brazília döntő, melynek reggelén az epilepsziás rohammal küszködő Ronaldo még olyan állapotban volt, hogy a csapat orvosai az életéért aggódtak.

Aztán este a döntőn játszott – igaz, pocsékul. A brazil közvélemény azonban nem értette, hogyan volt képes ilyen rövid idő alatt felépülni, és játékra képes állapotba hozni önmagát.

A nemzeti sorskérdéssé előlépett probléma tisztázására parlamenti vizsgálóbizottság ült öszsze Brazíliában. A bizottság Juan Figert is beidézte. Ez volt az első eset, hogy a titokzatos ügynök kénytelen volt kilépni a nyilvánosság elé. A vizsgálóbizottság üléseit a brazil állami televízió naponta egyenes adásban közvetítette.

Kiderült, amit sokan sejtettek: a Nike kötelezte Mario Zagallo szövetségi kapitányt és Ricardo Teixeirát, a CFB, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnökét, hogy játszassák legnagyobb sztárjukat, a sportszergyártó cég frontemberét.
A nyomásgyakorlásban a játékosügynöknek is kulcsszerep jutott, ezt azonban nem sikerült bebizonyítania a bizottságnak, ellenben megkaparták egyik-másik régebbi, súlyos adóügyletét.

Például a Zé Roberto-transz-fert. Melynek során az átigazolási summa jelentős része eltűnt a futball „Bermuda-háromszö-gében”, amit a brazil sportsajtó csak „triangulacao uruguaiának”, az „uruguayi háromszögnek” nevez. 1997 nyarán a Real Madrid szerette volna megvenni a brazil válogatott középpályását a Portuguesa Sao Paulótól. Az ügyletet Juan Figer irányította, mégpedig a következőképpen: először Zé Robertót a Portuguesától 4.6 millió dollá-rért az uruguayi Central Espanol csapatához irányította, amely klub még ugyanazon a napon 9.98 millió dollárért továbbadta a fedezetet a Real Madridnak.

Egy kis adócsalás meg sem kottyant

A brazil államot ezzel a tranzakcióval súlyosan átverték. Az ottani adóhivatal csupán a 4.6 millió dollár után tudta leszedni a jövedelemadót, a maradék 5.38 millió dollár adómentesen vándorolt be a Portuguesa kasszájába illetve Juan Figer zsebébe. Az ügynök természetesen felvette a tizenöt százalékos jutalékot, ugyancsak adómentesen…

Zé Roberto azonban nem vált be a Madridnál, és visszament Brazíliába, most már a Flamengo csapatához. Ekkor figyelt fel rá a Bayer Leverkusen, csakhogy a lelépési díj – 22 millió márka – túlságosan borsos volt a Ruhr-vidéki klubnak.
Juan Figer azonban nem ismert lehetetlent. Bevonta Sáviót is az ügyletbe, átpasszolta a Flamengónak, s egy Rodrigo nevű játékos is érkezett a Portuguesától a Flamengóhoz – ezek után a Leverkusennek csupán 12 millió márkájába került Zé Roberto, amit Reiner Calmund, a klub menedzsere már játszva ki tudott fizetni.
Ki is valójában a futballvilág fantomja?

Juan Figer élettörténete hézagosabb, mint egy KGB-titkosügynöké. Gyermekkoráról semmit sem tudni, olyannyira, hogy még az sem biztos, mikor született: egyik adóbevallásán 1934. október 4., egy másikon 1930. január 1. szerepel születési dátumként, azaz lehet, hogy 71 éves, de az is lehet, hogy már elmúlt 76. Ifjúkori ismerősei állítják: mindig is imádott a számokkal bűvészkedni, kiváló volt a memóriája, remekül sakkozott, úgy hírlik, Dél-Amerika ifjúsági sakkbajnoka volt.

Nem érdekelte, hogy börtönbe kerülhet

A hatvanas évek elején a montevideói Penarol csapatánál tűnt fel, mint az utánpótlásrészleg vezetője. Később ugyanitt menedzser lett, majd 1968-ban, 34 – vagy 38? – éves korában átköltözött Brazíliába, Sao Paulóba, ahol ma is él.

Az első nagy dobása 1970 márciusában volt, akkor megszervezett egy Flamengo – Penarol barátságos mérkőzést. Mindkét klub foglalót kért arra az esetre, ha pénzügyi bukás lenne a vállalkozás. Juan Figernek nem volt egy vasa sem, bankkölcsönnel oldotta meg a kauciót – ha kevesen jönnek ki a meccsre, földönfutó lesz belőle, sőt börtönbe kerül.

A találkozót százezren nézték meg a Maracanában, a kezdő menedzserből egy csapásra tehetős ember lett, egyszersmind nevet szerzett magának a szakmában. Ugyanebben az évben szerződtette az első játékost, vagyis megkezdte ügynöki karrierjét. A labdarúgó neve – talán sokaknak ismerősen cseng – Pablo Forlán. Igen, Diego Forlánnak, a Villarreal spanyol gólkirály centerének az édesapja. Az ügynök az idősebb Forlánt eladta a Penarolból az FC Sao Paulónak, majd még azzal a lendülettel további három uruguayi futballistát átszerződtetett Brazíliába.
Egy ügynöki karrier beindult.
És nem volt megállás…