Szegedi csodavárás

Sz. G.Sz. G.
2006.12.17. 01:41
Címkék
A Szeged-Beton VE mindent elkövetett a LEN-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, hogy a Nervi akadály nélkül sétálhasson be a nyolc közé.
Gyöngyösi András együttese 9–4-re kapott ki Genovában, és hiába hangoztatták a csongrádiak, hogy a kudarc ellenére is az övék a jobb csapat, méretes bravúrt kellene véghezvinniük a különbség ledolgozása érdekében. Vasárnap este bizonyíthatják, hogy létezik csoda.„Valóban nem lesz egyszerű, de kivitelezhető – állította a minden hájjal megkent center, Tóth László. – Tényleg sok az öt gól, de mi rendkívül gyengén, indiszponáltan játszottunk az első mérkőzésen, a hibáinkból élt a Nervi. A lelkesedéssel nem lesz gond, és nem árt, ha mellénk áll a szerencse is. Szerintem két-három góllal mindenképpen jobbak vagyunk, és ha már apadni kezd a különbség, az olaszok sem biztos, hogy megőrzik higgadtságukat. Mindenesetre a félidőig jó lenne szert tenni az említett két-három gólos előnyre.”

Tóth László elismerte: ha úgy áll helyt a Beton, mint szerdán a Szolnok ellen (hazai pályán csak 7–5-re győzte le a sok gonddal küszködő Tisza-partiakat), akkor nincs esély a hátrány ledolgozására. Figyelmeztető jel, hogy a Nervi legutóbb döntetlent játszott a Cremonával a campionatóban.
Legfrissebb hírek

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
8 perce

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
15 perce

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvédot – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
24 perce

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
45 perce

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
46 perce

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
47 perce

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
50 perce

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
52 perce