„Nem játszottam jól”

– Mi az igazság: kirúgták, vagy közös megegyezéssel távozik?
– Jó, hogy ezzel kezdi, mert itt-ott megjelent: Takács Zoltán nem kell a Honvédnak – felelte az egyszeres válogatott labdarúgó. – Ezt cáfolom, szó sem volt egyoldalú szerződésbontásról. A történet lényege: tárgyaltunk a nyáron lejáró megállapodás meghosszabbításáról, de mivel az álláspontok az idő haladtával sem közeledtek egymáshoz, úgy gondoltuk, mindenkinek az lesz a legjobb, ha most felmondjuk a szerződést.

– Nyilván az anyagiakon bukott meg az alku. Ön kért sokat, netán a klub kínált keveset?
– Mivel a megbeszélés zártkörű volt, sajnálom, de nem szolgálhatok részletekkel.

– A jól értesültek tudni vélik, ön akart nagyon szakítani.
– Akkor ők nem jól, hanem rosszul értesültek. Jobb, ha tudják, nem kértem, hogy emeljék meg a fizetésemet. A velem szemben mindvégig korrekt vezetők azt szerették volna, hogy hosszú távra kötelezzem el magam a klubhoz, ám én ezt nem akartam. Huszonhárom évesen úgy vagyok vele, jó lenne külföldre igazolni.

– Menedzserét azért nem irigylem: az ősszel mindössze öt meccsen lépett pályára.
– Azt azért ne felejtse el, hogy porcműtétem miatt heteket kellett kihagynom. De nehogy azt higgye, hogy mentségeket keresek, sőt tisztában vagyok vele: amikor szóhoz jutottam, egyáltalán nem játszottam jól.

– Miért nem?
– Ha tudnám az okát… Meglehet, az okozott kisebb törést, hogy már a nyáron remek esélyem volt egy külföldi szerződésre, csakhogy egy apróság miatt maradnom kellett.

– Nem egy helyről hallottam már, Takács Zoltán, az utánpótlás-válogatott korábbi erőssége megváltozott, elszaladt vele a ló, a végén ezért sem fért be a Honvédba.
– Akik ezt állítják, nem ismernek. Aki viszont ismer, az, érdekes, nem rúg fenékbe, hogy vigyázz, Zoli, nagy lett az arcod. Valószínűleg azért nem, mert tudja, fikarcnyit sem változtam. Egyébként fogják csak rám, hogy beképzelt szemétláda vagyok, legalább foglalkoznak velem. Vagy legyen hideg, vagy nagyon meleg, csak langyos ne – mondta egyszer nekem valaki, és osztom a véleményét. Azaz illessenek pozitív vagy negatív kritikával, majdhogynem mindegy.

– Elhozta már a holmiját az öltözőből?
– Ó, már fél éve összepakoltam. Akkor költöztünk ki ugyanis a Bozsik-stadionból. Persze amit visszakérnek, azt visszaviszem, csak egy tavalyi Honvéd-mezt tartok meg emlékül. Hét és fél esztendőt töltöttem Kispesten, anyaegyesületemként tekintek a Honvédra, és már most mondom: szeretnék egyszer visszatérni. Jobban belegondolva nem is most kellene elmennem. Korábban hívtak sok helyre, azonban jobbnál jobb ajánlatokat utasítottam vissza érzelmi okokból. Játszottam a borzasztó minőségű pályán, ellenben a nemrég lefektetett, csodálatos gyepet nem lesz módom kipróbálni. A klub helyzete megoldódni látszik, végre rend és nyugalom lehet Kispesten, erre én távozom…

– A kérdés már csak az, hová?
– Mint utaltam rá, kilencvenkilenc százalék, hogy külföldre.

– Marad egy százalék. Úgy tudom, az Újpest már megkereste.
– Nem csak az Újpest. Az elmúlt két-három napban több magyar csapat is hívott. De bízom benne, hogy az említett kilencvenkilenc százalékból hamarosan száz lesz.

– Közeleg a karácsony: milyen szerződést kíván magának?
– Természetesen vannak álmaim, ám ezeket, éppen azért, mert álmok, megtartom magamnak. Amúgy ha tényleg lehetne kívánni, már rég nem itt lennék…