Kezdődik a felkészülés

2006.12.14. 00:33
Címkék
Nem a sátortetős medencében, mint máskor, hanem a Hajós Alfréd Uszoda fedett létesítményében kezdi meg hétfőn felkészülését a 2007. március 17-én rajtoló világbajnokságra a magyar férfi vízilabda-válogatott. Az ötnapos edzőtáborba a belgrádi Európa-bajnokság előtt együtt dolgozó 18 játékost hívta meg Kemény Dénes szövetségi kapitány, ám közülük Fodor Rajmund hiányozik majd, ő ugyanis két és fél hete a Domino-BHSE egyik edzésén gégesérülést szenvedett. Szeptemberi vállműtétjét követően együtt gyakorolhat viszont társaival Biros Péter, aki az elmúlt szombaton az OSC ellen mutatkozott be (két góllal) az új idényben, ugyanakkor nem kapott meghívót Benedek Tibor, akinek az esetleges beválogatását többször is firtatták mostanában a szakvezetőnél. Kemény Dénes megegyezett a Pro Reccóval, hogy az olasz bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában a klub lemond Kásás Tamás és Madaras Norbert szolgálatairól, és a Vasas elleni, szombati Euroliga-találkozó után Budapesten marad a két légiós. Hétfőtől péntekig nyolc edzés szerepel a programban, a keret tagjai január közepén találkoznak újra. A keret
Kapusok: Baksa László (Szeged), Jászberényi Gábor (Eger), Szécsi Zoltán (Camogli, olasz)
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Hárai Balázs, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szívós Márton (valamennyien Domino), Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes, Steinmetz Ádám (valamennyien Vasas), Gór-Nagy Miklós, Kis Gábor, Kiss Csaba (valamennyien Eger), Kásás Tamás, Madaras Norbert (mindketten Recco, olasz). Fodor Rajmund (Domino) sérülés miatt hiányzik.
Legfrissebb hírek

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
8 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
25 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
26 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
29 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
39 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
45 perce