Aki Hidegkuti lehetett

Nem ritka az olasz vadász a keleti végeken, hiszen csodálatos tájak, remek lehetőségek várják az idelátogatókat. Ottavio Bianchit azonban más hozta Magyarországra december első napjaiban. Hét évvel ezelőtt egy utánpótlástornán találkozott hazánk „olasz szakos” labdarúgóedzőjével, Hegedűs Gáborral, s a szakmai beszélgetések során barátság alakult ki kettejük között. A legendás mester azóta többször is járt nálunk, előadóként kétszer részt vett a tatai edzőtáborban rendezett edzőkurzuson. Most azonban „szigorúan” magánemberként érkezett Debrecenbe, a Hegedűs család meghívására, s bár nagyrészt a vadászat töltötte ki az idejét, ott volt a Debreceni Honvéd Olasz Focisuli téli teremtornáján. A Nagyerdő egyik patinás éttermében elköltött búcsúvacsora közben pedig szívesen mesélt pályafutásáról lapunknak.

Rajta tartja a szemét Filkor Attilán is

„Amikor Gábor barátommal egyeztettem a decemberi magyarországi kirándulást, megemlítette a debreceni gyerektornát – kezdte Ottavio Bianchi. – Úgy döntöttem, hogy a vadászat mellett ezt a rendezvényt is beillesztem a programomba, s nem kellett csalódnom. A gyerekek még őszintén szeretik a játékot, s bár néha egy-egy gólnál úgy viselkednek, mint a nagyok, örömükben, könnyeikben nincs semmi mesterkéltség. Rengetegen jöttek el a szabad idejüket feláldozva, hogy játsszanak, s ez a lényeg. A futballt ki kell rángatni a televíziók által létrehozott virtuális világból, a kicsiknek közvetlen módon kell átélniük, mit jelent a foci. Akár az ilyen tornákon játékosként, akár a nagyok meccsein nézőként. Ellátogattam Újpestre is, ahol Hegedűs Gáborral, az utánpótlásképzés egyik irányítójával szeretnénk meghonosítani az olasz módszer néhány elemét.”

Ottavio Bianchi számára a vadászat is a futballhoz kötődik, szereti a sportágat imádó emberekkel járni az erdőt, beszélgetni, új ismeretségeket kötni. A zsákmány másodlagos, most is szinte üres kézzel, de sok új barát nevével a noteszában tért haza.

No, de térjünk vissza a pályák környékére, hiszen itt ül egy olasz úr, aki szemtanúja volt a magyar futball fénykorának, s talán van elképzelése arról, miként juthatna vissza labdarúgásunk a csúcs közelébe.

„Amikor fiatal játékos voltam, még javában élt a magyar labdarúgás mítosza – emlékezett az olasz szakember. – Volt egy osztrák edzőm, aki úgy próbálta elmagyarázni, mit kellene játszanunk, hogy a magyar Aranycsapat labdarúgóival példálózott. Büszke vagyok rá, hogy én voltam Hidegkuti! Az elmúlt évtizedekben egyre inkább az emlékeiből él a magyar labdarúgás, s míg a nagy generációt a világon mindenhol csodálták, ma nincs olyan magyar játékos, akinek világszerte ismernék a nevét. A jelenlegi helyzetben roppant nehéz a visszakapaszkodás, mert mindenütt nagyon gyorsan fejlődik a játék. Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy a struktúra teljes átalakításával, az utánpótlás-nevelés kiemelt támogatásával lehet eredményeket elérni, ne egy-két év alatt várják a sikert. Olaszországban tudják, mennyire kötődöm a magyarokhoz, s egy barátom szólt, hogy az Internazionale Primaverában szereplő csapatában van egy fiatal játékos Magyarországról, aki már bekerült az első csapat keretébe is. Így most külön szurkolok Filkor Attilának, hamarosan személyesen is megnézem – remélem, nagy karriert fut be.” ---- & ---- &