Marco Andretti Hondát próbál

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2006.12.13. 01:06
Címkék
Rosberg Williamsben, Piquet Renault-ban, Andretti Hondában – így is kinézhet majd a 2008-as rajtlista. Az egykori világbajnokok leszármazottai közül Nico Rosberg már az idén bemutatkozott a Formula–1-ben, Nelsinho Piquet a Renault tesztpilótája, minden bizonnyal ő váltja Giancarlo Fisichellát. Marco Andretti, Mario Andretti unokája pedig ezekben a hetekben teszi meg az első lépést a száguldó cirkusz felé.
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének
Mario (balra) és Marco Andretti együtt örül az unoka sikerének

Az Indy Racing League idei szezonjának legjobb újonca – aki az utolsó métereken veszítette el élete első Indy 500-át – a héten Jerezben tesztelheti a Honda-istálló autóját. A 19 éves amerikai az 1978-ban F1-es vb-t nyerő nagyapja szerint inkább rá hasonlít, mint az apjára, Michaelre, akinek 1993-as F1-es kalandja kudarccal végződött.

„Marco nagyon könnyen alkalmazkodik az új körülményekhez, ami elengedhetetlen egy autóversenyző sikerességéhez – mondta Mario Andretti. – Gyorsan elsajátítja az új technikát, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy pilóta legyen. Szeretném mihamarabb a Formula–1-ben látni.”
Marco egyelőre tesztel, fő célja, hogy elhódítsa az IRL bajnoki címét, ami kiváló ajánlólevél lehet az F1-hez. Ha Rubens Barrichello 2007-ben nem alakít nagyot, elbúcsúzhatnak tőle, és jöhet az újabb Andretti.
Legfrissebb hírek

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
5 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
26 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája