A Kiel érkezik Veszprémbe

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.12.13. 01:05
Címkék
Elkészítették a Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolását, az MKB Veszprém a német THW Kiellel mérkőzik meg a négy közé kerülésért. Veszprémben úgy gondolják, kaphattak volna sokkal nehezebb, de lényegesen könynyebb ellenfelet is.
„Jobban szerettük volna, ha a Valladolid, Gummersbach párosból jutott volna az újabb ellenfél, de ez nem kívánságműsor – mondta Csoknyai István, az MKB Veszprém edzője. – Annak örülhetünk, hogy összesorsolták a legutóbbi finálé spanyol csapatait a Pamplonát és a Ciudad Realt, így őket elkerültük. A Kielt a nyáron láttuk a Schlekker-kupán, állíthatom, atomkézilabdát produkál leendő riválisunk. Hihetetlen gyorsan, dinamikusan játszik, ezért alaposan meg kell terveznünk a támadásainkat és a védekezésünket is. Itthon kezdjük a párharcot, ami kedvező, ezt igazolta a Kolding elleni nyolcaddöntő is.”

„Német csapatot vártam, azt is kaptunk – mondta az irányító, Eklemovics Nikola. – Itt már nincs könnyű, vagy nehéz ellenfél. Tisztességesen felkészülünk. Meggyőződésem, hogy ötven százalék esélyünk van az elődöntőbe kerülésre.”

A párharc első mérkőzését február 24-én, szombaton 16.20 órától játsszák Veszprémben, a németországi visszavágó március 1-jén, csütörtökön 19.15 órakor kezdődik.

A BL-negyedDöntő párosítása
MKB Veszprém KC–THW Kiel (német), Flensburg (német)–Barcelona (spanyol), Ciudad Real (spanyol)– Pamplona (spanyol), Valladolid (spanyol)–Gummersbach (német)
Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
15 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
28 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
40 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik