Az ezüsttel is elégedett

Horváth Viktor pályafutása eddigi legjobb évét zárja. Nyert nemzetközi és Világkupa-versenyt, csapatban és váltóban Európa-bajnokságot, második lett a budapesti Vk-fordulóban és a sorozat fináléjában egyaránt. Csakúgy, mint a guatemalai világbajnokságon, az onnan hazahozott egyéni és csapatezüst meg persze a váltóarany egyértelművé tette, ki lesz a befutó novemberben. Mögötte a sakkozó Lékó Péter és a műkorcsolyázó Sebestyén Júlia végzett. November legjobbja most pihen, de nem sokáig.

A szezon hosszúra nyúlt, 2007-ben pedig már pekingi kvótákat osztogatnak.

„A rövid pihenőidőben a családi tűzhely melegét élvezem” – mondja Horváth Viktor, a háttérből pedig nyolc hónapos Roland fia helyeslő gőgicsélése hallatszik. Az ő születése megváltoztatta édesapja sporthoz való hozzáállását.

„Már nem dől össze a világ, ha egy verseny nem sikerül. Ők akkor is szeretnek és hazavárnak” – hangzik a szívmelengető mondat, mindazonáltal a székesfehérvári öttusázónak az idén egyszer sem kellett igénybe vennie a családi terápiát, hiszen legrosszabb eredménye egy Világkupa-hetedik hely volt.

„Öt éve vártam egy ilyen idényre. Érettebb, magabiztosabb lettem, a versenyeken mentálisan is rendben vagyok” – állítja. A sikerrecept egyszerűnek tűnik, persze ott van mögötte a reggeltől estig tartó kemény edzésmunka. Horváthnak 2006 sok ezüstöt termett, a budapesti Vk-viadalon a litván Edvinas Krungolcas mögött ért be, a sorozat döntőjében a cseh Líbor Capalini előzte meg, a novemberi világbajnokságon ismét Krungolcas volt jobb nála.

„Pedig tudok nyerni” – állítja mosolyogva, amit két idei nemzetközi sikere is bizonyít.

A világbajnokságon sem rajta múlott a győzelem.

„Elégedett voltam a vébén elért pontszámaimmal, szerencsés esetben aranyat is érhettek volna. Csakhogy ott volt Krungolcas, akinek vagy kiugró napja van, vagy pocsék. Guatemalában nagyon jó volt” – tekint vissza Horváth, aki a többiekkel együtt meglehetősen fura világbajnokságon vett részt.

„Szögesdrót és állig fegyverben cirkáló egyenruhások vettek körül bennünket, atrocitás azonban nem volt – meg közönség sem, zárt, őrzött létesítményekben versenyeztünk. A helyszínek némelyike szokatlan volt, de azért jó kis verseny volt” – számol be tengerentúli tapasztalatokról öttusázónk, akinek a selejtezőben a kritikus tengerszint feletti magassággal is meg kellett küzdenie.

„Ezerötszáz méteren rendezték a versenyt. Ez azért még nem igazán átállási nehézségeket okozó magasság, de azért mégis… nem estek jól a fizikai számok” – idézi fel a guatemalai selejtező körülményeit Horváth, aki a finálé vívásának végén beleszaladt három vereségbe. Az ott elvesztett pontok a végelszámolásnál aranyat érhettek volna.

„Legalábbis azt hiszem, nem számoltam utána, utólag nem foglalkoztam már vele” – zárja le a témát.

Ami pedig a váltó aranyérmét illeti…

„Ebben az összeállításban hatszor versenyeztünk együtt világversenyen, ötször nyertünk. Erre lehet alapozni. Szerintem jó csapat vagyunk, tudunk egymásért küzdeni. Kállai Ákos a rangidős, nagy dumás, ő az igazi összetartó erő. Fülep Sanyi olyan magában beszélős típus. Neki nem kezdődött jól a vívás – próbáltuk is felrázni –, viszont az azt megelőző remek lövészetével ellensúlyozta, vagyis valaki mindig továbblöki a szekeret. A vívóteremben már láttuk, hogy esélyünk lehet az aranyra. A lovaglás sima volt, Kállaira – mint a legrutinosabb lovasra – várt a nehezebb feladat, az ő lova szerényebb képességű volt, de megoldotta. A futás előtt tartottunk a fehéroroszoktól, mert pihentebbek voltak nálunk. Első emberként sikerült megdupláznom az előnyünket, a többiek pedig megőrizték” – íme, a váltóarany rövid története.

2006 jól sikerült, de a jövő év sok kérdőjelet rejt.

„Jönnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, akivel a minap közösen harcoltál a sikerért, holnap ellenfél lesz. Ez azonban nem baj, így erősödünk, alakulunk mi is a magyar öttusával együtt.” ---- N ---- 1