Helyi legenda a Chicago élén

B. M.B. M.
2006.11.29. 01:12
Címkék
Chicagóban a szezon egynegyedéig tartott a türelem: Dale Tallon általános igazgató hétfőn megelégelte a liga utolsó előtti helyén álló csapata szenvedéseit, és menesztette Trent Yawney edzőt, aki második éve állt a kispad mögött. Hogy jó oka volt erre az igazgatónak, azt nem lehet vitatni: a Blackhawks utolsó 15 mérkőzéséből 12-t elvesztett, és igencsak reménytelen játékot mutatott az utóbbi hetekben.
Yawney utódja nem akárki lesz: Denis Savard ott van a Hírességek Csarnokában, és 18-as számú meze is ott lóg a United Center traverzein. A 45 éves szakember visszavonulása, 1997 óta szolgálja segédedzőként a gárdát, és most, hogy eljött az ő ideje, óriási önbizalommal lát munkához.„Új időszámítás kezdődik. Új csapat, új történet. Hajrá, Blackhawks!” – lelkesedett Savard, aki a biztos védekezés mellé az eddiginél kreatívabb, látványosabb támadójátékot ígér.

Az új mester először a Dallas Stars ellen bizonyíthat majd szerdán, amely hétfőn buta vereséget szenvedett a Detroit Red Wingstől: a texasiak az első két harmadra még nem panaszkodhatnak, hiszen negyven perc után 1–0-ra vezettek. A záró játékrészben azonban kétszer is úgy kaptak gólt, hogy ők voltak létszámfölényben. „Ha négy mezőnyjátékossal is ilyen eredményesek vagyunk, talán nincs is szükségünk emberelőnyökre” – tréfálkozott Mathieu Schneider, a Wings védője, aki a győztes gólt szerezte.

A Wings öt nyeretlenül megvívott csata után győzött ismét, míg a Starsnak három mérkőzéses győzelmi sorozata szakadt meg.

NHL, ALAPSZAKASZ, 54. JÁTÉKNAP
Detroit Red Wings–Dallas Stars 2–1 (0–0, 0–1, 2–0).
G: Draper, M. Schneider, ill. Miettinen. K: Hasek 20 védés/21 lövés, ill. Turco 27/29.
Los Angeles Kings–New Jersey Devils 3–2 (0–0, 2–2, 0–0, 1–0) – büntetőkkel. G: Visnovsky, Cammalleri, Kopitar, ill. Gionta, Zajac. K: Garon 20/22, ill. Ma. Brodeur 26/28
Legfrissebb hírek

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
1 perce

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
7 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
17 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
18 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
36 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
49 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
57 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik