Megtörtek a sorozatok

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.11.22. 03:06
Címkék
Szenzációs mérkőzést játszott egymással Oaklandben a Golden State Warriors és vendége, a Phoenix Suns. A győzelmet a látogatók szerezték meg, a kétszeres MVP Steve Nash 4.1 másodperccel a végső dudaszó előtt dobott hárompontosával lett 113–110.
A Suns négy vereség után az első sikerét aratta idegenben a szezon során, ráadásul éppen a meccset 6/1-es hazai győzelem/vereség mérleggel kezdő, az elmúlt öt találkozóját Oaklandben megnyerő Warriors volt a szenvedő fél. A sérült Baron Davis nélkül kiálló Golden State még így is a Suns előtt áll a tabellán, az arizonaiak az ötödikek a Csendes-óceáni csoportban a négy kaliforniai mögött (a GSW a harmadik).Lüktető, fordulatos volt a mérkőzés, a Golden State 16, a Phoenix 8 ponttal is vezetett, összesen 14-szer vette át a vezetést az egyik gárda a másiktól.„Tényleg egyetlen dobáson múlt, hogy ki nyer” – mondta Steve Nash. „Ez a meccs kikészített, nagyon gyorsan játszik a Warriors” – tette hozzá a 18 pontot és 11 lepattanót jegyző Shawn Marion.Nash triplája előtt a lett Andris Biedrins állhatott a büntetővonalhoz, de hiába dobta be a labdát, rálépett a vonalra, és érvénytelenítették a találatát. Így döntetlen maradt az állás, és Nash sokkal kisebb nyomás alatt engedhette el triplakísérletét.NBA, ALAPSZAKASZ, 21. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Dallas Mavericks 85–93 (21–21, 20–22, 24–24, 20–26).
Charlotte Bobcats–Dallas Mavericks 85–93 (21–21, 20–22, 24–24, 20–26).
Ld: Okafor 22, G. Wallace 21, ill. Nowitzki 24, D. Harris 17, Stackhouse 15/3, Terry 15/9.
Golden State Warriors–Phoenix Suns 110–113 (31–31, 26–21, 27–37, 26–24). Ld: M. Ellis 31/3, Pietrus 24/9, ill. R. Bell 22/15, Barbosa 21/15, Nash 19/6, Marion 18.
Memphis Grizzlies–Orlando Magic 95–86 (14–23, 26–22, 23–20, 32–21). Ld: Warrick 26, Lowry 16/3, ill. D. Howard 24, Hill 16.
New York Knicks–Houston Rockets 90–97 (20–21, 25–27, 17–17, 28–32). Ld: Crawford 25/3, Frye 22, Lee 15, ill. Jao Ming 26, McGrady 24/9, Alston 17/6.
Portland TrailBlazers–San Antonio Spurs 98–107 (25–22, 31–26, 18–30, 24–29). Ld: Z. Randolph 23, J. Dixon 17/3, ill. Duncan 25, Ginóbili 25/9, T. Parker 14.
Seattle SuperSonics–New Jersey Nets 99–87 (21–25, 24–26, 21–19, 33–17). Ld: R. Allen 29/12, Lewis 20/9, Ridnour 14/6, ill. V. Carter 27/3, Krsztics 16. Utah
Jazz–Toronto Raptors 101–96 (29–25, 23–29, 19–23, 30–19). Ld: Boozer 35, Millsap 20, Okur 17/3, D. Williams 12/6, ill. Bosh 17, T. J. Ford 16, F. Jones 15/6, Bargnani 15/3
Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
9 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
17 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
33 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik