Derbit nyert meg a Warriors

I. SZ.I. SZ.
2006.11.18. 02:24
Címkék
Nagyon jól alakul a Golden State novemberi hazai sorozata, a zsinórban hét meccset otthon játszó Warriors a széria negyedik találkozóját is megnyerte, és a második helyen áll a Csendes-óceáni csoportban. A 36 pontos Baron Davis vezérelte oaklandiek legutóbbi legyőzöttje a szomszéd Sacramento Kings volt.„Ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amit valaha kosárlabdázótól láttam” – mondta Kevin Martin, a Kings játékosa az első negyedben 11 gólpasszt kiosztó Davisről. A hátvéd végül 18 asszisztig jutott, és két lepattanó hiányzott neki ahhoz, hogy tripla duplát érjen el. A közönség nemhiába tombolt, és ordította torka szakadtából, hogy „MVP, MVP!”, azaz jelezte a liga vezetőségének, hogy talán itt játszik a legjobb formában lévő játékos.Davis persze nem csak játékban volt nagy: „A legbüszkébb arra vagyok, hogy végig a kezünkben tartottuk a vezetést, és minden próbálkozásuknak ismertük az ellenszerét” – mondta.A Sacramento tulajdonosainak a vereségen túl is megvan a maguk baja, Joe és Kevin Maloof ugyanis eredménytelen kísérletet tett a helyieknél egy új csarnok felépítésének támogatására. A legutóbbi 317 hazai mérkőzését telt ház előtt játszó Kings a hűséges szurkolótábora miatt nem akar elköltözni a városból, pedig Las Vegas, Anaheim, Oklahoma City és több más város is szívesen fenntartana NBA-csapatot.
Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
16 perce

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
26 perce

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Fradi

Labdarúgó NB I
45 perce

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
52 perce

Kézilabda: ötszázadik alkalommal vezet NB I-es meccset a Hargitai–Markó páros

Kézilabda
54 perce

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
1 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
1 órája