Pontot hozott a bátor futball

B. B.B. B.
2006.11.17. 01:15
Címkék
Róth Antal irányításával továbbra is veretlen az U20-as válogatott: a szlovákok és a szlovénok elleni győzelem után ezúttal Olaszországban játszottak döntetlent (1–1) a magyar fiatalok. Laczkó Zsolt mégsem elégedett, sőt egyenesen dühös a két elhullajtott pont miatt. Pedig nincs miért szégyenkeznie annak a csapatnak, amely az olaszok otthonában döntetlent játszik, pláne nem akkor, ha az azzurrik csupán a 90. percben egy átlövéssel egyenlítenek ki.
„Bátran kezdtünk, az első húsz percben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült – mesélt a mérkőzésről Laczkó Zsolt. – Az olaszok a második félidőben aztán a mezőnyben többet birtokolták a labdát, hihetetlenül szervezetten játszottak, ám úgy gondolom, egy itáliai együttes esetében ezen nincs is mit csodálkozni. A végére sajnos elfáradtunk, és egy jól eltalált lövéssel egyenlítettek az olaszok.”

A Ferencváros középpályása szerint az olasz játékosok semmivel sem voltak jobbak egyénileg a magyaroknál.

„Inkább csapatként funkcionáltak jól – folytatta Laczkó Zsolt. – Egyetlen futballistát sem láttam köztük, akire azt mondtam volna, hogy húha, ő aztán biztos, hogy ott lesz a felnőttválogatottban is. Aztán persze könnyen lehet, hogy nem lesz igazam, és néhányuk nagy karriert fut majd be.”
Az állás
1. MAGYARORSZÁG53118–510
2. Szlovákia51315–46
3. Horvátország4228–86
4. Olaszország51313–86
5. Szlovénia51137–64
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
3 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
3 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
3 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
4 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
5 órája