Remények után edzőváltás

I. SZ.I. SZ.
2006.11.15. 01:05
Címkék
Nagy reményekkel vágott neki a Columbus Blue Jackets az idei szezonnak, hiszen a veterán Szergej Fjodorov, Adam Foote duó, valamint az elmúlt idényben biztató teljesítményt nyújtó fiatalok, Nyikolaj Zsergyev, Pascal Leclaire és Rick Nash mellé a holt idényben megszerezte Anson Cartert és Fredrik Modint. A klubvezetőség ettől a kollektívától rájátszásbeli szereplést követelt, de miután a csapat visszaesett a csoportja utolsó helyére, Gerard Gallant edzőnek mennie kellett.A Blue Jacketsnél a gárda 2000-es bemutatkozása óta dolgozó Gallant a 2003–2004-es idényben lépett elő vezetőedzővé, és a lockout miatt törölt szezont követően a csapat fennállása legjobb teljesítményét produkálta. A mostani évadban megtört a lendület, a Columbusnál csak a Phoenix és a Philadelphia szerzett kevesebb pontot, 33 góljával pedig mindenkit alulmúl, ami azért megdöbbentő, mert Ohióban a szurkolók azt remélték, hogy a támadójáték lesz az együttes igazi erőssége.Az új edzőről kedden döntenek a klub vezetői, Doug MacLean általános igazgató – aki egykor átadta az edzői széket Gallantnak – ekkor jelenti be a sajtó előtt Gallant utódját. A posztra a két eddigi segédedző, Gord Murphy és Gary Agnew a legesélyesebb.NHL, ALAPSZAKASZ, 41. JÁTÉKNAP
Carolina Hurricanes–Buffalo Sabres 4–7 (0–3, 2–0, 2–4).
G: Ju. Williams, Ray Whitney, Brind’Amour, S. Walker, ill. Hecht 2, Vanek, Pominville, Mair, D. Roy, Gaustad. K: C. Ward 27 védés/33 lövés, ill. Biron 31/35.
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 1–2 (1–0, 0–2, 0–0). G: Hejduk, ill. R. Smyth 2. K: Theodore 30/32, ill. Roloson 33/34.
Florida Panthers–Washington Capitals 1–4 (0–1, 1–1, 0–2). G: Horton, ill. Zubrus 2, Pettinger, Ovecskin. K: Auld 23/26, ill. Kölzig 44/45.
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 4–2 (1–1, 0–0, 3–1). G: Frolov 2, Visnovsky, D. Brown, ill. Michálek, J. Thornton. K: Cloutier 16/18, ill. Toskala 30/33. Ottawa Senators–Montreal Canadiens 3–6 (1–1, 0–1, 2–4). G: Hamel, Eaves, Vermette, ill. Latendresse 2, Komisarek, Bonk, Mi. Johnson, Kovaljov. K: Gerber 26/31, ill. Huet 36/39.
Pittsburgh Penguins– Philadelphia Flyers 3–2 (0–0, 2–1, 1–1). G: Crosby, J. Staal, Malkin, ill. R. Robitaille, Sanderson. K: Fleury 23/25, ill. Niittymäki 36/39
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
5 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
22 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
26 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
38 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
41 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik