A sportág utolsó lehetősége

CH. GÁL ANDRÁSCH. GÁL ANDRÁS
2006.11.12. 01:26
Címkék
Szombaton Százhalombattán ülésezett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének immár „csaknem teljesen legitim” elnöksége. A két legfontosabb határozat: kiírták az alapszabály-módosító küldöttgyűlést, és szigorúan korlátozták Bodrogváry Iván főtitkár intézkedési lehetőségeit.
Az ítélőtábla október 5-i határozatában utasította a Fővárosi Bíróságot, hogy jegyezze be a szövetség 2006. május 29-i közgyűlésén megválasztott új elnökét, Németh Lászlót. Ezzel eldőlt a fél éve váltakozó intenzitással folyó hatalmi harc, ám ahhoz, hogy Németh a sportág honi irányítója legyen, még egy „apróság” szükségeltetett: hogy a két érdekelt fél – Németh, az új és Bartha Ferenc, a régi elnök – átvegye a bírósági végzést. Németh ezt haladéktalanul megtette, a postás azonban nem kézbesítette Barthának az ajánlott küldeményt…A szombati ülésen a májusban megválasztott öt tag – Németh mellett Bácskai Kornél általános, Ábrahám István gazdasági, Krasovec Péter szakmai és Muszka Sándor jogi alelnök – vett részt.„A sportág utolsó lehetősége a december tizenötödiki küldöttgyűlés, hogy komolyan vegyék. Ha most sem sikerül alapszabályt módosítanunk – amit a törvény kötelező érvénnyel előír –, akkor nem tudom, mi lesz. Mi becsülettel felkészülünk” – mondta Németh, akit leginkább a kosárlabda-társadalom egy részének már-már irracionális ellenállása keserít el. A szombati ülésre elvárták Bodrogváry Iván főtitkárt is, akinek Gibraltárban akadt halaszthatatlan elintéznivalója. Ettől függetlenül az elnökség korlátozza a szövetség e pillanatban egyetlen, aláírási joggal felruházott alkalmazottjának intézkedési lehetőségeit. Bodrogváry pénzt csak a gazdasági alelnökkel (Ábrahám) történő konzultáció után, az ő egyetértésével utalhat át, szakmai és jogi ügyekben pedig a másik két alelnöktől, Krasovectől és Muszkától kell engedélyt kérnie.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
22 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
30 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
50 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája