Kanta József mesterhármasa

LAPINCS ATTILALAPINCS ATTILA
2006.11.09. 01:55
Címkék
Kanta József mesterhármasával győzött az MTK. A Győr számára tanulságos lehet ez a mérkőzés: az ETO bátortalansága, védekezésre épített taktikája miatt bukta el a mérkőzést, és szinte biztos, hogy nem jut tovább a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.
Nem ártott volna alaposabban felkészülniük a hazaiaknak az MTK játékából, ugyanis a fiatalokat felvonultató vendégcsapat a tőle megszokott sok passzra, és a nehézkes védők hibáit kihasználva, a kiugratásra helyezte a hangsúlyt. Az ETO inkább meglehetősen merev védekező taktikát választva próbálta megállítani az ifjakat: nem sikerült. A négy védő előtt Bank István szűrőt játszott, míg elöl egyedül Bajzát Péter próbálta veszélyeztetni Végh Zoltán kapuját. Hát nem sok fantázia volt ebben a futballban, ráadásul Kanta József mesterhármast szerzett, s feltűnt, hogy a győriek mennyire képtelenek voltak tartani a középpályást. A másik oldalon viszont már-már szánalmasnak hatott, amint Bajzát Péter – egyetlen támadóként – próbált eljutni az MTK kapujáig, de nem bírt a túlerővel. Az MTK-nál Garami József ismét jól kevergette a kártyáit: Németh Krisztián és Czvitkovics Péter támadójátéka adva volt, és a középpályáról rendre előretört Bori Gábor meg Kanta József. Nem csupán a taktikai fegyelem és a technikai tudás, hanem a keménység is az MTK oldalán állt: Bori Gábor belépőjét követően Mátyus János nem tudta folytatni a játékot, így már a 12. percben cserére kényszerült az ETO.

A szünetben Pajkos János a sok hibával és enerváltan játszó Pákolicz Dávid helyére a kétszeres válogatott Tokody Tibort állította, és ezzel valamivel acélosabb lett az ETO támadójátéka: legalább volt egy ember, aki felzárkózott Bajzát Péter mellé. Ám az MTK pillanatok alatt képes volt stílust váltani, felpörgette támadójátékát, s Kanta József röpke hat perc alatt háromszor is a győri kapuba talált.

Sok mindent elárul a mérkőzésről a találkozó kulcsfigurája, a mesterhármast szerző Kanta József lefújás utáni véleménye:
„Fontos volt, hogy mi szereztük az első gólt, ugyanis a győrieknek ezután előrébb kellett jönniük – mondta. – Mi jól kihasználtuk a gyorsaságunkat, s számomra az is bebizonyosodott, hogy van értelme rengeteget gyakorolni a szabadrúgásokat. A tizenegyesgólnál a nyugalom, az akcióból szerzett gólomnál Pintér Ádám kitünő labdája segített. A továbbjutást még nem könyvelhetjük el, ugyanis ennél többre képes az ETO, bár otthon mi mindenképpen csak a győzelemre játszhatunk majd.”
Legfrissebb hírek

Németh Anett a harmadik helyen zárta az olasz röplabda-bajnokság pontlistáját

Röplabda
1 perce

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
58 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
1 órája

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
1 órája

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
1 órája

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik