Kokóra mindig lehet számítani
Csupán nyomokban emlékeztetett futballmérkőzésre a szombat esti bajnoki, amelyet az Újpest nyert meg.

Mint a kritikus pillanatokban mindig: Kovács Zoltán jókor volt jó helyen ? a csatár szerezte a gyôztes gólt

Mint a kritikus pillanatokban mindig: Kovács Zoltán jókor volt jó helyen ? a csatár szerezte a gyôztes gólt
Ehhez képest meglepően kulturált futballal rukkolt ki az első felvonásban a Vác. A védekezését gondosan megszervezte, játékosai igyekeztek lecsapdázni a labdát birtokló újpesti futballistákat, a labdaszerzést követően pedig néhány passz után a leshatáron leselkedő Kulcsár Tamást próbálták kiugratni. Ez a taktika kísértetiesen hasonlított a máltai válogatottéhoz, amely oly fájdalmas csapást mért a közelmúltban Bozsik Péter együttesére. S mi tagadás, fél órán keresztül eredményes is volt – sőt némileg ügyesebb támadásbefejezéssel előnyt szerezhettek volna a vendégek. Az Újpest legfeljebb alapjáraton zakatolt különösebb ötlet és pezsgés nélkül. Mintha a hazaiak csak arra vártak volna, egyszer majd úgyis bakizik az ellenfél.
Tény és való, jól spekuláltak: Rob Kornél labdavesztését követően, miközben a váciak Iványi Zoltán játékvezető sípszavára vártak, egy kontrából Kovács Zoltán a hálóba pörgette a labdát.
Az NSO ajánlja:
A nézők megpróbáltatásai a szünet után sem csillapodtak. Nehéz persze megjósolni, mi minden történhet még majd a manapság ezer és ezer sebből vérző magyar futballal, az viszont biztos, hogy a két gárda sorrendben 27. randevúja (jegyezzük meg: 2000. május 26-a óta ez volt a két fél első csatája a székesfővárosban), nem kerül a sportág aranykönyvének még a közelébe sem. Ahogy csigalassúsággal teltek a percek, úgy lett egyre silányabb az előadott produkció, amely már nyomelemeiben sem igen emlékeztetett arra, amit a miénknél boldogabb és szerencsésebb országokban futballnak szokás nevezni. A váciaknak könnyű esti egészségügyi kocogást idéző tempójukkal – egyetlen esettől eltekintve – esélyük sem lehetett a lilák kapujának közelébe férkőzni, a házigazdákból ugyanakkor hiányzott a tűz, a motiváció, beérték a három pont megőrzéséhez elegendő alibizgetéssel. A két edző persze megpróbálta volna cserékkel új mederbe terelni az eseményeket, ám a kispadról érkezőkről mindössze annyi derült ki, hogy a legkevésbé sem véletlenül kezdték csereként ezt a mérkőzést...
A látottak fényében tisztelettel kalapot lehet emelni az eredményjelző alatt összegyűlt Újpest-tábor tagjai előtt, akik olyan mámorosan daloltak, buzdították végig, lényegében percnyi szünet nélkül kedvenc alakulatukat, mintha legalábbis a Bajnokok Ligája döntőjébe jutásért küzdött volna. Elképzelhető, mi lenne a Szusza-stadionban, ha egyszer minőségi futballt is láthatnának a szurkolók…
Szavazás
12. perc: Erős Károly szerzett labdát a váci térfél közepén, majd Tiszához passzolt, az újpesti támadó 25 méterről jobbal centikkel a jobb felső sarok mellé csavart.
17. perc: Vén indította a középen kiugró Kulcsár Tamást, és bár már a tizenhatoson belül járt a váci csatár, balszerencséjére Böjte a lövés pillanatában az alapvonalon túlra mentett.
24. perc: Tisza gondolt egy merészet, és 28 méterről jobbal lőtt, Köteles azonban magabiztosan hárított.
25. perc: Korcsmár lépett ki középen a váci védők közül, Rajczi nagyszerű ütemben emelte elé a labdát. A középpályás már a 11-es pontnál járt, ám a bátran kifutó Kötelesbe lőtt – a kapusról kipattanó labda Kovács Zoltánhoz került, de a csatár tíz méterről leadott lövését is védte Köteles.
33. perc: Rob veszítette el a labdát a félpályánál, Erős Károly megszerezte, majd laposan, mélységi passzal hozta helyzetbe a középen kilépő Kovács Zoltánt. A rutinos csatár előbb átvette a labdát, majd okosan, tíz méterről, jobb külsővel a kapu jobb oldalába gurított.
1–0
45. perc: Vén végzett el szögletet a jobb oldalról, nagyszerűen nyeste be a labdát, a rövid saroknál, a gólvonal előtt álló Kovács Zoltán azonban a mezőnybe fejelte azt.
52. perc: Erős Károly buktatta Robot 25 méterre az újpesti kaputól, a szabadrúgást Vén végezte el, s ballábas lövése nyomán a labda a bal kapufa mellett vágódott a reklámtáblának.
54. perc: Kovács Zoltán tört a 16-oson belülre, már az alapvonalnál járt, amikor középre adott, Tisza óriási helyzetben azonban hat méterről a bal kapufa mellé lőtte a labdát.
76. perc: Sándor György végzett el szabadrúgást a bal oldalon, Lucas a 11-es pontnál sarokkal beleért a labdába, ami centikkel suhant el a bal kapufa mellett.
78. perc: Lucas két remek csel után 22 méterről középről lőtt, Köteles bravúrral a mezőnybe öklözte a labdát.
87. perc: Palásthy futott el a bal oldalon, nagyszerűen adott középre, Vén pedig a bal kapufa mellé lőtt.
91. perc: Nagy Olivér ugratta ki a balösszekötő helyén Rajczit, ám az indiszponáltan futballozó csatár 12 méterről leadott lövése nyomán Köteles óriási bravúrral az alapvonalon túlra ütötte a labdát. ---- Balajcza Szabolcsnak alig kellett játékba avatkoznia. Feltűnően gyengén játszott a védelem közepe, Vaskó Tamás és Böjte Attila többször is helyezkedési hibát követett el. A középpályások közül Erős Károly nemcsak sokat futott, szerelt, hanem gólpasszt is adott Kovács Zoltánnak, és ez elég volt ahhoz, hogy ezen az estén őt lássuk a legjobbnak. Tisza Tibor ezután gyengén, erőtlenül, veszélytelenül futballozott. A Vác kapuját Köteles László megbízhatóan védte. A védelem, miután elfáradt, sokat bizonytalankodott, s így volt ez a középpályán is. A váciak legjobbja a rendkívül veszélyesen futballozó Kulcsár Tamás volt, nem lenne meglepetés, ha a következő szezont már nem Vácott kezdené meg. ----
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








