Benik méltóképp ünnepelt

T. A.T. A.
2006.10.29. 03:16
Címkék
A mór megtette kötelességét – a mór hazajött. Benik Balázs a viadal fő támogatójának meghívására utazott az osztrák Ek-futamra, és nem volt más célja, mint hogy jól szórakozzon, és méltóképp fejezze be a számára rendkívül jól sikerült szezont.
Benik Balázs büszkén mosolyog
Benik Balázs büszkén mosolyog
Benik Balázs büszkén mosolyog
Benik Balázs büszkén mosolyog
Benik Balázs büszkén mosolyog
Benik Balázs büszkén mosolyog

Hogy közben megnyerte a versenyt?
Az csak ráadás volt.
Az eredeti nevezési listán négy World Rally Car szerepelt, végül egyedül Benikék álltak rajthoz, így szinte kötelező volt a győzelem. Ebben sem volt hiba: a bajnok hozta a kötelezőt, és majd másfél perccel megnyerte a viadalt. Annak ellenére, hogy az utolsó körben apróbb technikai gondokkal küszködött. A gumiválasztással sem volt elégedett, és ehhez jött még egy defekt, de belefért, hiszen Benik a megelőző gyorsasági szakaszokon éppen elég előnyt gyűjtött össze.
„Teljesítettük, amiért jöttünk – mondta Benik Balázs. – A teszt is megvolt, nyertünk is, mi mást remélhettünk volna?”

A pilóta ezúttal nem megszokott navigátorával indult: a Dakar-ralikról jól ismert Bunkoczi László ült a Ford Focus WRC jobb oldali ülésében. Benik szerint remekül tudtak együtt dolgozni, a navigátor azonban elárulta: kissé szokatlanok voltak számára az itthon nem túl gyakori éjszakai gyorsasági szakaszok.
A záró napon szerencsére nem kellett belemenni az éjszakába: nem is baj, mert az utolsó két gyorsasági szakasz úgy csúszott, hogy így is alig lehetett úton tartani a versenyautókat. Ez azonban a végén már nem volt lényeges, hiszen ki foglalkozik a gondokkal, amikor megnyer egy versenyt?!
Benik Balázs tehát a szezon lezárásaként még egy viadalon diadalmaskodott, most már tényleg jöhet az ünneplés.

OMV-rali Waldviertel, Ek-futam
Abszolút végeredmény: 1. Benik Balázs, Bunkoczi László (magyar, Ford Focus WRC) 1:55:35.8, 2. Baumschlager, Zeltner (osztrák, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:29.8 perc hátrány, 3. Gassner, Thanhauser (német, Mitsubishi Lancer Evo9) 2:22.8 p h., …15. Trencsényi, Zsíros (magyar, Mitsubishi Lancer Evo6) 9:39.6 p h., …20. Rongits, Hannus (magyar, Mitsubishi Lancer Evo6) 14:33.5 p h.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik