David Beckham új vágya

2006.10.25. 00:47
Címkék
Alig telt el néhány hónap Fabio Capello második madridi edzősködéséből, máris megvan csapatösszeállítási elveinek első áldozata.
A sértődött játékos nem más, mint a Real angol szupersztárja, David Beckham. A 31 éves középpályás csak a kispadot koptatja, és lelki válsága odáig fajult, hogy legutóbb már arról beszélt, mennyire hiányzik neki a Manchester Unitednél megszokott csapategység. „Nem azt mondom, hogy rosszul érezném magam, mert itt is vannak barátaim. Ronaldo, Roberto Carlos és Michel Salgado is jó cimborám, de nem járunk el együtt úgy, mint a manchesteri csapattársakkal. Itt valahogy nincs meg az közösségi érzés, nem alkotunk egységes társaságot. A Unitedben tizenöt évet töltöttem, és azzal a bandával mindegy volt, hogy nyertünk vagy veszítettünk, egy közösség voltunk, és kéthetente mindig elmentünk együtt valahová”– fakadt ki Beckham.

David Beckham manchesteri távozását emlékezetes balhé előzte meg: Alex Ferguson – véletlenül – fejen rúgta a játékost egy focicsukával. A középpályás elmondta, azóta nincs harag kettejük között.

Beckham szerződése a nyáron lejár Madridban, és ha nem változik helyzete, az is elképzelhető, hogy visszatér egykori sikerei színhelyére, az Old Traffordra...

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
18 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
31 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
34 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
51 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
55 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2 órája