A kis klub hatalmas tettei

2006.10.25. 00:47
Címkék
Az NB II-es Kazincbarcikát búcsúztatta a Magyar Kupa előző körében a Berkenye, amely most egyedül képviseli a megyei bajnokságban szereplő csapatokat a 32 között. A csapat játékos-edzője a Vác korábbi gólerős játékosa, Füle Antal, s szerdán a REAC-ot fogadja az együttes.
Magyarország 19 megyéjében, valamint a Budapest-bajnokság első osztályában pillanatnyilag 332 „megye I-es” gárda szerepel, közülük egyedüliként a Nógrád megyei Berkenye mondhatja el magáról, hogy versenyben van még a Magyar Kupa 2006–2007-es sorozatában. „Hogy idáig eljussunk, két NB III-as együttest, a Gyöngyöshalászt és a Gyöngyöst, valamint az NB II-es Kazincbarcikát kellett búcsúztatnunk a nálunk előkelőbb csapatok közül – mondta Füle Antal. – Az egész falu velünk örül, hogy élvonalbeli ellenfelet, a REAC-ot fogadhatjuk, és ez még akkor is igaz, ha tudjuk, nem mi vagyunk a szerdai párharc esélyesei. De ehhez már hozzászoktunk ebben a sorozatban...”

Alighanem sokan emlékeznek arra, hogy a kilencvenes évek elején, amikor Csank János irányította a Vácot – és többek között három Magyar Kupa-döntőt játszott a csapattal –, Füle Antal az együttes biztos pontjának, egyik leggólerősebb játékosának számított. Manapság, túl a negyvenen, azért is élvezi még a futballt, mert Berkenyén, a vácihoz hasonlóan, jó társaság jött össze.

„Az ötszázkilencvenkilenc lélekszámú kis sváb faluba azért jövök örömmel, mert itt éppen úgy működik a futball, ahogy ilyen szinten működnie kell – folytatta Füle Antal. – Aki tud, az labdával segít bennünket, vannak, akik munkahelyet adnak a játékosoknak, a győzelmi prémium pedig rendszerint egy vacsora a helyi panzióban. A költségvetésünk döntő hányadát a faluhoz ezer szállal kötődő autókereskedő, German József állja, de sokat segít az önkormányzat is, élén a polgármester asszonnyal, Schmidt Józsefnével. Rengeteget tesz a csapatért a korábbi edző, Bodonyi Béla, a klub elnöke, Schmidt László és a két mindenes, Ponicsán László meg Szegner József. És hogy mire lehetünk képesek a REAC ellen? Azt szeretném, ha mindenki kihozná magából a maximumot, bizonyítanánk a nézőinknek és saját magunknak is. Aztán, hogy ez mire lesz elegendő, azt majd úgyis az adott helyzet határozza meg.”
Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
20 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
33 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
36 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
53 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
57 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2 órája