Óriási Milan-blama hazai pályán

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2006.10.24. 00:47
Címkék
A Palermo és az Atalanta volt a hét végi 7. forduló nagy nyertese a Serie A-ban: az éllovasok közül csupán ez a két gárda tudott nyerni, így mindketten óriásit léptek előre a táblázaton: a szicíliai gárda az első helyre szökkent, míg az újonc bergamói csapat az ötödik.

A Palermónak persze hatalmas bravúrra volt szüksége az első hely megszerzéséhez: a rózsaszín-feketék vasárnap este 2–0-ra nyertek a tétmeccsen az idény során még veretlen Milan otthonában! A szicíliaiak az első félidőben megpuhították a piros-feketéket, majd a szünet után kétszer is bevették Dida kapuját. Igaz, a Milannak is hatalmas helyzetei voltak, de Kaká és Andrea Pirlo is telibe találta a kapufát, míg Alberto Gilardino gólját lökés miatt nem adta meg a játékvezető. „Jól játszottunk, de szerencsések is voltunk – ismerte el őszintén Francesco Guidolin. – Jólesett, hogy a találkozó után Silvio Berlusconi Milan-elnök bejött az öltözőnkbe gratulálni nekünk.”
Az Inter a második, amely jól játszott az Udinese elleni rangadón, ám gólt nem rúgott.

„A második félidei játékunk alapján megérdemeltük volna a győzelmet, de háromnaponta játszva nem lehet mindig nyerni. Adriano? Remélem, hogy az év utolsó meccsein már újra számíthatok rá” – jelentette ki Roberto Mancini, az Inter edzője.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
18 perce

BL-alapszakasz: egymás után jönnek a gólok a Leipzig–City meccsen

Bajnokok Ligája
32 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2 órája