Nem kímélték a Mariupolt

2006.10.20. 01:43
Címkék
A final fourról éppen csak lemaradó piros-kékek az idei első körtől mentesültek, így csak most kapcsolódtak be a sorozatba. A csapat és a stáb szerdán reggel kocsikkal és egy kisbusszal utazott el Bresciába, ahol minden esélye megvan, hogy kiharcolja a főtáblára (16 közé) jutást jelentő két hely valamelyikét. Az erőviszonyokat tekintve csak a házigazda elleni szombati találkozó ígérkezik keménynek, a csütörtöki bemutatkozáson pedig a legkönnyebb ellenfél jutott Földi László együttesének. Az angyalföldiek 8–0-ra is vezettek már, amikor a második negyed első felében gólt tudott lőni az ukrán bajnok. A Vasas nem vette félvállról a találkozót, a játékosok megpróbáltak annyi gólt szerezni, amennyit csak tudnak. Át is lépték a húszas határt, kellőképpen bemelegítve a pénteki dupla fordulóra. Kora délután a Galatasaray, este az Uerdingen lesz az ellenfél.

G-csoport, 1. forduló
TEVA-VasasPlaket - Mariupol (ukrán) 21–5
(7–0, 4–2, 5–1, 5–2)

Brescia, 200 néző. V: Vukovics (szerb), Bervoets (holland)
VASAS: Nagy V. – Varga Dániel 3, Varga Dénes 5, Steinmetz Á. 1, Steinmetz B., Hosnyánszky 4, Kovács R. 2. Cs: Heinrich, Kincses 2, Kuncz 1, Kelemen, Mátyás, Tóth M. 3. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 11/7, ill. 9/4
Ötméteresből: 2/2, ill. –

Mestermérleg
Földi László:
– Nagyon fegyelmezetten játszottunk, több dolgot is gyakorolhattunk, átvehettük a taktikai repertoárt.

További eredmények: Brescia (olasz)– Nice (francia) 20–3, a Galatasaray (török)–Uerdingen (német) mérkőzés lapzártánk után ért véget
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 perce

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
6 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
6 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
7 órája