Több ország van veszélyben

Sz. G.Sz. G.
2006.09.14. 02:26
Címkék
Újra áll a bál a súlyemelővilágban. Mi más, mint az újabb doppingbotrány miatt.
Az athéni esetek következményeként a magyar, egy évre rá a török szövetséget tiltotta el a nemzetközi szervezet (IWF), miután egy naptári éven belül legalább három versenyzőjük akadt fenn a rostán. Ugyanígy jártak az indiaiak és a nigériaiak, akik jelenleg is büntetésüket töltik, a legújabb hírek szerint pedig több más ország is veszélybe került. Mindez azért érdekes, mert a Dominikai Köztársaságban szeptember 30-án kezdődik a világbajnokság, amely már selejtezőnek számít a pekingi olimpiára.A hét végén véget érő palermói junior Európa-bajnokságon Aján Tamás, az IWF elnöke szigorúan megfeddte a doppingvizsgálatokon megbukó versenyzők szövetségeit, és figyelmeztetett arra, hogy a sok pozitív eset miatt hosszú távon a sportág kikerülhet az olimpiai programból. Az idén már 31 sportoló vétkezett, közülük húszat már eltiltott az IWF, tizenegyen a B-próbára várnak.A legnehezebb helyzetben az oroszok vannak, hiszen két versenyzőjüket, Dmitrij Beresztovot és Jevgenyij Piszarevet már korábban eltiltották, a tavaszi wladyslawowói kontinensviadalon pedig további emelők A-tesztje bizonyult pozitívnak. Köztük van két világ- és Európa-bajnok, Vlagyimir Szmorcskov és Valenytina Popova, valamint Dmitrij Voronyin, aki nyert a lengyelországi Eb-n. Ha a B-vizsgálat sem mutat mást, öt orosz emelő neve kerül egy naptári éven belül a bűnlajstromba, ami azt jelenti, hogy legalább egy évre száműzni kellene az orosz szövetséget a nemzetközi versenyekről. Lengyel források azonban úgy értesültek (a hír augusztus végén terjedt el a világhálón), hogy az oroszoknak elég 100 ezer dollárt fizetniük az IWF kasszájába, és indulhatnak a dominikai vb-n. Ha így történik, a gazdag orosz szövetség nem sínyli meg a szankciót, amely precedenst teremt, és mintegy sugallja: vannak szegények és gazdagok, egyenlők és még egyenlőbbek a súlyemelésben. A lengyel forrás szerint a vb-t megelőző IWF-kongresszuson minden kiderülhet.
Legfrissebb hírek

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
3 perce

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
4 perce

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
19 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
52 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
55 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik