A bolygó hollandi

Ronald de Boer a 16. OTP-Karnevál-kupát választotta kikapcsolódásul, mert vallja: a focit sohasem lehet megunni, legyen szó Bajnokok Ligája-döntőről, katari bajnoki meccsről vagy éppen utánpótlástornáról.

„Csodálatos, ahogy a gyerekek játszanak, élvezik a labdarúgást – mondja a beszélgetésre való hajlandóságát firtató kérdésre Ronald de Boer. – Ilyenkor újra gyereknek érzem magam, legszívesebben én is beszállnék a kicsik közé focizni. Remek ez a torna, amerre csak nézek, mindenfelé pályák, ez lehet a jövő záloga.”

A 36 éves középpályásnak annak idején nem sok alkalma volt a fiatalok között csiszolódni, hiszen már 1987 novemberében, 17 évesen bemutatkozott a holland első osztályban és a Bajnokok Ligájában is. Előtte azonban ikertestvérével, Frankkal együtt már letették névjegyüket az amszterdami klub második csapatában, hiszen a Holland Kupában emlékezetes menetelést produkáltak. Erre az ifjú társaságra épült a Johan Cruyff utáni Ajax-éra legnagyobb sikereket elérő csapata. A csúcspont természetesen a 11 évvel ezelőtt BL-győzelem, s Ronald (mint minden Ajax-szurkoló) ma is fejből felidézi azt a csapatot, amely 1995. május 24-én kifutott a bécsi Ernst Happel Stadion gyepére. Van der Sar – Reiziger, Blind, Frank de Boer – Rijkaard – Seedorf, Litmanen, Davids – Finidi, Ronald de Boer, Over-mars összeállításban kezdett a holland együttes, s végül a csereként beálló Patrick Kluivert találatával 1–0-ra legyőzte a Milant.

„Persze, hogy az 1995-ös Bajnokok Ligája-döntő volt pályafutásom legemlékezetesebb mérkőzése – mondta a dicsőséges 90 percről a holland klasszis. – Nem mi voltunk az esélyesek, hiszen a Milan az előző hat idényben háromszor megnyerte a legrangosabb kupasorozatot, így természetesen a bécsi finálé előtt is Fabio Capello csapata volt a favorit. Mi azonban nagyon egységesek voltunk. S hogy nem véletlenül jutottunk fel a csúcsra, azt egy évvel később is bizonyítottuk, hiszen újra elverekedtük magunkat a döntőig, és csak tizenegyesekkel maradtunk alul a Juventusszal szemben. Abban az időszakban valóban a miénk volt az egyik legerősebb csapat Európában.”

Az 1995–1996-os BL-sorozatban Magyarországon is megcsodálhattuk az Ajaxot, hiszen a Fradi egy csoportban szerepelt a címvédővel. A holland gárda akkoriban valóban a csúcson volt, jelzi, hogy a derekasan küzdő Ferencvárosnak egyedül az amszterdamiak ellen nem volt esélye a pontszerzésre. Álomfutball és 5–1-es Ajax-siker az Üllői úton, laza 4–0 a visszavágón. Hogy Ronald de Boer memóriája hibátlan, igazolja, hogy a budapesti meccsre ugyanolyan élénken emlékezik, mint a BL-döntőre.

„Remek hangulatú mérkőzést játszottunk a Ferencváros otthonában, s bár a magyarok egy ideig jól tartották magukat, a végén biztosan nyertünk öt egyre – idézte fel a Fradi elleni meccset Ronald de Boer. – Abban az időben nagyon együtt volt a csapatunk, nem véletlenül jutottunk el újra a döntőig. Hallottam, hogy a Fradit anyagi nehézségei miatt kizárták az első osztályból. Remélem, úrrá lesznek a gondokon, s eljutnak még a Bajnokok Ligájáig. Most azonban a Debrecen a magyar bajnok, nem is csoda: ahol ilyen gyerektornát szerveznek…”

Frank vagy Ronald? A De Boer fivéreknek sokszor tették fel ezt a kérdést, hiszen (ahogy egypetéjű ikrekhez illik) kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Ráadásul pályafutásuk során az Ajaxon kívül együtt játszottak a Barcelonában és a Rangersben is, mi több, a katari el-Samal is két De Boerral érkezett Magyarországra.
„Négy hetet töltünk Debrecenben, remek feltételek között – mondta csapata felkészüléséről Ronald de Boer. – Egyértelmű a cél, szeretnék a katari labdarúgást felzárkóztatni a világ középmezőnyéhez, és erre nem sajnálják a pénzt. Az utóbbi években remek játékosokat szerződtettek a helyi klubok, így egyre erősebb a bajnokság. Ez a harmadik szezonom az ázsiai országban, ahol valóban csodálatosak a körülmények. Az el-Samal nem tartozik a legerősebb csapatok közé, szép futballt játszunk, de nem túl eredményeset. A felzárkózás lehetősége Katarban is a fiatalokban van, hiszen a mai felnőtt játékosokon már nem sokat lehet alakítani.


Megszokták a könnyed életet, megvan mindenük, nehéz őket motiválni. A jövő azonban sokkal fényesebb lehet, hiszen rengeteg pénzt és energiát áldoznak a gyerekekre. Sok utánpótláscsapat edzőtáborozik Európában, így Magyarországon is, és a gyerekek mellé újabban tapasztalt külföldi szakembereket szerződtetnek. Én ezt az idényt mindenképpen végigjátszom az el-Samalban, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Nem szeretnék elszakadni a futballtól, elképzelhető hogy edzőként is kipróbálom magam.”

Aztán vége a beszélgetésnek, érkeznek a debreceni gyerekek a közös fényképezésre, az apukák pedig autogramért állnak sorba. „Ronald vagy Frank?” – hangzik el sokadszor a holland sztár által már iskoláskorából ismert kérdés. Ő pedig csak mosolyog…

A csodálatos ember dicsérete
Hasszen Szoltani, az el-Samal tunéziai fizioterapeutája a közös munka során alaposan megismerhette a holland klasszist.
„Ronald nemcsak remek futballista, hanem csodálatos személyiség is – mondta barátjáról a tunéziai fiatalember. – A katari gyerekeknek nagyon sokat jelent, hogy ilyen labdarúgókat láthatnak élőben játszani. Láttam a magyar bajnok Debrecent, s higgyék el, az önök focijának is jót tenne néhány idősebb, de még ereje teljében levő klasszis szerződtetése.”